Egészség és közösség találkozása Győrben
Időpont: 2026. március 28-án, szombat
Helyszín: győri Bezerédj-kastély Művelődési Ház
A 9:00 és 12:00 óra között zajló rendezvény célja, hogy közelebb hozza az egészségtudatos életmódot a helyi közösséghez, miközben ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal és színes kísérőprogramokkal várja az érdeklődőket.
A program egyik legnagyobb vonzereje az ingyenesen igénybe vehető egészségügyi szűrések széles köre. A látogatók ellenőriztethetik vércukor- és koleszterinszintjüket, részt vehetnek prosztataszűrésen (PSA), valamint bőrgyógyászati és tüdőgyógyászati tanácsadáson. Emellett lehetőség nyílik látás- és hallásvizsgálatra, csontsűrűség-mérésre, valamint a boka-kar index meghatározására is, amely az érszűkület korai felismerésében játszik fontos szerepet.
A rendezvény számos kiegészítő szolgáltatást is kínál. A résztvevők dietetikai és életvezetési tanácsadást vehetnek igénybe, valamint modern számítógépes talpdiagnosztikával is megismerkedhetnek. A mozgás és a jó közérzet jegyében a napot egy senior örömtánc műsor színesíti.
A testi-lelki feltöltődést különféle alternatív terápiák is segítik: reflexológiai talpmasszázs, vállöv-masszázs, valamint illóolaj- és hangtál bemutatók várják az érdeklődőket.
A rendezvény családbarát jellegét a gazdag kísérőprogramok erősítik. A látogatók húsvéti termelői és kézműves piacon válogathatnak, ételkóstolókon vehetnek részt, míg a gyerekeket tojásfestés, arcfestés és csillámtetoválás várja. Kreatív foglalkozások keretében tavaszi ajtódíszek és egyéb dekorációk is készíthetők.

Mitől áttetsző az ÜVEG?
Az üveg világába kalauzolja el a közönséget a TIT Pannon Egyesület soron következő rendezvénye, amelynek a Kisfaludy Károly Könyvtár ad otthont március 24-én.
részletekA Hímes Tojás Napja
Újra megrendezik a népszerű Hímes Tojás Kiállítást és Vásárt! Mutatjuk a részleteket!
részletek