Újabb felajánlások a menekültek segítésére

MTI/HAK
2022.03.05. 17:56

Számos hazai szervezet jelentette be szombaton is, hogy milyen módon segíti az ukrajnai háború elől menekülőket és néhány korábbi, fontos lehetőségre is újra felhívjuk a figyelmet.

Az Országos Polgárőr Szövetség közölte, hogy ezernél több kollégájuk segíti a menekülteket országszerte. Az orosz-ukrán háborús helyzet miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetséghez tartozó határközeli polgárőr egyesületek tagjai közül több százan támogatják a hatóságok munkáját a helyszínbiztosításban, leginkább a vasútállomások és határátkelőhelyek mentén – tudatta a szervezet az MTI-vel.

A polgárőrok segítenek a menekültek útbaigazításában, kísérésében, szállításában, illetve a segélyszállítmányok őrzésében, míg a Záhonyi Vasúti Polgárőr Egyesület tagjai a vonatokon látnak el megerősített szolgálatot.

Az országhatártól távolabb eső településeken ugyancsak több száz polgárőr vesz részt a helyi lakosság adománygyűjtő akcióiban és a segélyszállítmányok gyűjtőpontokra való eljuttatásában. A polgárőrök eddig mintegy harminc tonna élelmiszert, tisztálkodó- és fertőtlenítőszert, valamint ruhaneműt szállítottak az ukrán határ melletti településekre – emelték ki.

Fotó: opsz.hu

A somogyi polgárőrök négy kisteherautóval ötmillió forint értékű adományt vittek a menekültek számára. A polgárőrök emellett közreműködnek az ételosztásban, a melegedőhelyek és szálláshelyek kialakításában is – írták.

Az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekbarát játszóhelyet hozott létre a menekülő családoknak a repülőtéren. Mint közölték, számos, Ukrajnából elmenekült család várakozik a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren arra, hogy tovább indulhasson. Számukra átmeneti szállást is nyújt fővárosi intézményeiben az Ökumenikus Segélyszervezet, ahová a Budapest Airport kisbuszai szállítják el, majd vissza őket.

Győrben segítőpont nyílt a menekülteknek szombattól a Honvéd ligetben, a vasútállomással szemben. A három konténerből álló objektumba szakemberek várják a háború miatt érkező menekülteket, akik kapnak vizet, élelmet és azonnali, hiteles tájékoztatást.

Fotó: Ács Tamás

“Ennek a segítőpontnak az elsődleges feladata az lesz, hogy folyamatos ügyeletet tartunk itt a munkatársainkkal a vasúttal vagy más közlekedési eszközzel Győrbe érkező menekülteknek. Információs segítséget nyújtunk az eligazodásban, segítünk nekik alap élelmiszerekkel (víz, üdítő, szendvics), amennyiben erre szükségük van. Próbáljuk majd őket tájékoztatni arról is, hogy milyen hivatalos teendőik vannak a megérkezést követően. Ha szükséges akkor a katasztrófavédelmet is értesítjük, vagy ha épp szállásra van szükségük azt is intézzük” – mondta el a Győr+ Médiának Panker Mihály, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális ügyvezetője, aki hozzátette segítőpontról az Operatív törzzsel és a Védelmi Bizottsággal közösen döntöttek.

Fotó: Ács Tamás

A Győri önkéntesek az ETO Parkba várják az adományokat. Az élményparkban az egykori Süti Depó helyére esett az önkéntesek választása, ahol megfelelő körülmények között fogadhatják, szortírozhatják, tárolhatják és csomagolhatják az adományokat.

A gyűjtőponton napközben mindig található valaki, aki átveszi az adományokat, reggel 9-től este 8-ig. 

A Győri Önkormányzat is folyamatos segítséget nyújt a menekülteknek, amelyről dr. Dézsi Csaba András, a város polgármesetere számolt be hivatalos Facebook oldalán:

Illeve egy hosszabb interjúban is beszélt a győri helyzetről és lehetőségekről, amelyet lapunknak adott:

További győri lehetőségek ahol bárki segíthet: