Hasznos projektzárás Gyarmaton

Több száz csomaggal érkeztek

Fotó: Baptista Szeretetszolgálat
Győr+
2020.06.06. 08:00

A végéhez közeledik a Baptista Szeretetszolgálat Regionális Szociális Intézményfenntartó Központjának hároméves projektje, amelynek helyszíne Gyarmat volt.

A szervezet az eltelt hónapok során sikerrel igyekezett segíteni a helyi kisközösségek létrehozását, a már meglévők erősítését, népszerűsítette az önkéntességet, a társadalmi felelősségvállalást, javította a generációk közötti együttműködést.

sdr

A program zárásaként a szervezetnek tisztasági csomagok átadásával volt lehetősége hozzájárulni a koronavírus járvány negatív hatásainak csökkentéséhez, ezzel is megköszönve azt, hogy a gyarmatiak aktívan vettek részt az önkéntes napokon és a különböző klubfoglalkozásokon. A rendezvényekkel közvetlenül elsősorban a 14 és 35 év közöttieket és a 60 éven felülieket célozták meg.

Részükre a tisztasági csomagokat – egészen pontosan 660 darab igen tartalmas csomagot – június 6-án, pénteken 15 órától kezdték meg kiosztani a gyarmati házasságkötő teremnél, ahol az átadást megelőzően köszöntötte a kedvezményezetteket Szabados Péter polgármester és Hári Tibor, a segélyszervezet ügyvezető igazgatója is.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #jótékonyság | #koronavírus |