Vizsgálat indult, miképpen történhetett ilyen nagyszámű fertőzés

Több mint kétszáz fertőzött van a Pesti úti idősotthonban

Fotó: Pixabay
MTI
2020.04.14. 15:31

A fővárosi Pesti úti idősek otthonában 204 igazolt fertőzöttet tartanak számon, közülük tízen korábban, illetve az elmúlt napokban elhunytak - közölte az országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette, az intézményben továbbra is tart a járványügyi vizsgálat, amely feltárja majd, hogyan történhetett ez a nagyszámú fertőződés. Ez a vizsgálat nem csak értékel majd, de a jövőre nézve támpontot is adhat egy járvány kezelésére ilyen otthonok esetében – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a hétvégén a honvédség segítségével elkezdődött a fertőtlenítő nagytakarítás, és az otthonban maradottak orvosi megfigyelése is folyamatos.

Közölte, elrendelte az ország valamennyi, 1035 idősotthonának ellenőrzését, ezt a legnagyobb létszámúakban kezdik.

Azzal kapcsolatban, hogy kell-e tesztelni a kórházból az otthonokba visszatérőket, az országos tisztifőorvos azt mondta: két hétre el kell különíteni azokat, akik egészségügyi intézményből térnek vissza.

Ez biztosít elegendő védelmet, hogy a 14 napos lappangási idő alatt ne tudja átadni szobatársának vagy másnak a betegséget.

A kórházi ágyak 60 százalékának felszabadítására azért van szükség, hogy mindenki ellátáshoz jusson – mondta Müller Cecília, jelezve, hogy bár sikerült az extrém megbetegedési számot elkerülni, a legrosszabb forgatókönyvre készülnek.

A kezelés fontosságáról szólva elmondta, hogy már 122-en meggyógyultak a betegségből,

és nagyon jó hírnek nevezte, hogy kilenc beteg lekerülhetett a lélegeztetőgépről és az intenzív osztályt is elhagyhatta. “Ez egy nagyon nagy teljesítmény” – fogalmazott az országos tisztifőorvos, köszönetet mondva az egészségügyi dolgozóknak.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus |