Lövöldözés az osztrák fővárosban

Terrortámadás érte Bécset

Fotó: Reuters
MTI
2020.11.03. 06:05

Bécs első kerületében, egy zsingagógánál dördültek el az első lövések. Ezen kívül még öt helyszínen történt terrorcselekmény. Több halottról és sok sérültsől tudni. Legalább egy támadó még szökésben van.

Az ORF legújabb információja alapján tudjuk, hogy az elkövető, akit a belvárosban a rendőrök lelőttek, 20 éves volt, Észak-Macedónai gyökerekkel, és terrorcselekmények miatt büntetett előéletű.

Bécsben háromnapos gyászt rendeltek el. Kedden délben és holnap az iskolában is egy perces néma csenddel emlékeznek az áldozatokra. Csütörtökig őrzik a nyilvános épületeket.

Az osztrák kormány a cselekményt úgy nevezte: “támadás a szabadságra és a demokráciára”. Ausztria minden eszközt bevetve megvédi az országát, felveszi a harcot a terrorizmussal szemben – olvasható az ORF oldalán.

A belügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy összesen öten meghaltak: az egyik elkövetőt lelőtte a rendőrség, további két férfi és két női áldozata van a merényleteknek. Hét embert ápolnak életveszélyes sérülésekkel.

Az ORF szerintbécsi rendőrség házkutatást tartott, és több embert le is tartóztatott.

A terrormerénylet során megsebesült rendőr állapota súlyos, de stabil – közölte Christoph Mierau, a Bécsi Egészségügyi Szövetség szóvivője. A sérült rendőrt egy bécsi kórház intenzív osztályán ápolják.

A bécsi kórházakban 17 sebesültet ápolnak, közülük legkevesebb hat ember állapota súlyos. A merényletben eddigi jelentések szerint három járókelő és egy merénylő veszítette életét.

Kedden reggel hatkor az osztrák kormány ismét sajtótájékoztatót tartott. Elhangzott, hogy egyelőre három halottról tudni, két férfiről és egy nőről. 15 ember sérült meg, közülük heten súlyosabban, őket kórházban kezelik. Az egyik merénylő az Iszlám állam szimpatizánsa volt, őt a rendőrök lelőtték. Egy másik merénylő feltehetőleg még mindig szökésben van.

Az éjszaka folyamán sokan ragadtak különböző éttermekben, bárokban – kihasználva az utolsó “szabad” napokat a lockdown előtt. Őket pár óra után a rendőrség mentette ki.

Nagy Roland és Orosz Sándor, a Győr+ Reggel adásában elért telefonon egy honfitársunkat, aki elmeséli, hogy ő mit élt át, illetve hogy most mik a tapasztalatok.

Végvári Zoltánt is elérték rádiós kollégáink. Ő is elmondta, mi történt és mi történik most Bécsben. Elmondta, hogy jelenleg is rengeteg rendőr tartózkodik az utcákon.

Egy elkövető továbbra is szöksében van, ellene hajtóvadászatot indítottak.

Az osztrák belügyminiszter arra kér mindenkit, hogy maradjon otthon, aki csak teheti. Továbbá a belváros kerülésére is felhívta a figyelmet. Ezenkívül ma nem kötelező a gyerekeket iskolába vinni, így aki teheti, maradjon otthon a gyerekekkel – kérte Karl Nehammer.

Az osztrák-magyar határon nagyobb várakozási idővel kell számolni. Olvasónk jelezte, hogy az ingázóknak külön sávot biztosítanak, ezáltal gyorsítva az átjutást.

Sok ország fejezi ki együttérzését Béccsel, Ausztriáva.

Korábban írtuk:

Legalább egy feltételezett elkövető továbbra is szökésben van a hétfő esti bécsi terrortámadást követően – jelentette be késő éjszakai sajtótájékoztatóján az osztrák belügyminiszter. A civil halálos áldozatok száma közben háromra nőtt.

Karl Nehammer, az osztrák belügyminiszter arról számolt be, hogy két halottról tudni, akik közül az egyik egy támadó, a másik egy járókelő, illetve többen súlyosan megsebesültek.

Nem sokkal ezt követően azonban Michael Ludwig, a főváros polgármestere közölte, hogy időközben életét vesztette egy második civil áldozat is,

Nehammer arra kérte Bécs lakosait, hogy lehetőleg maradjanak otthon és mindenképp kerüljék a belvárost. Hozzátette, hogy több városrészt lezártak, és kedden az iskola sem lesz kötelező. Megerősítik az ország határainak ellenőrzését is.

“Ez volt hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára” – fogalmazott.

Az ORF osztrák közszolgálati adó friss tudósítása szerint többen is hazaindultak azok közül, akik a lövöldözés miatt valamelyik belvárosi bárban vagy étteremben ragadtak. Egy környékbeli hotel pedig felajánlotta, hogy az érintettek ingyen megszállhatnak ott hétfő éjszaka.

A belügyminiszter reggel 6 órakor újabb sajtóértekezletet fog tartani, amelyen beszámol a legfrissebb fejleményekről.

A híradásokban kiemelték, hogy most éjféltől egy hónapra bezárnak a vendéglátóhelyek Ausztriában, és sokan még ki akarták használni a lehetőséget egy utolsó italra vagy vacsorára.

A támadás hétfőn este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén, az imaházban ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A pontos indítékuk még nem ismert, a hatóságok azonban terrortámadásként kezelik a történteket.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #Győr+ Rádió |