Oltással megelőzhető

Támad az influenza

Fotó: MTI/Komka Péter
Győr+
2019.12.22. 17:48

Az influenza már hazánkban is megjelent, de a járvány január, február környékén várható. A védettség két hét alatt alakul ki, így aki most beoltatja magát, az még idejében cselekedett egészsége érdekében.

Nincs előjele az influenzának

Az influenzának nincs előjele, mint a megfázás okozta megbetegedéseknek, akit a vírus megfertőz, az igen gyorsan ágynak dől.

„A betegnek nagyon hirtelenül nagyon magas láza van, végtagfájdalma, torokfájása és fejfájása. Nagyon levertek a betegek, a magas lázat csillapítani kell, a folyadékot pótolni kell, 5-7 napig is eltarthat ez az állapot”

– hívta fel a figyelmet a háziorvos.

Az influenza komoly szövődményeket is okozhat, ezért fontos a védőoltás beadatása.

„A védőoltás valóban véd, és két fontos pillére van. Az egyik az, hogy jelentősen vissza tudja szorítani a súlyos megbetegedéseknek az előfordulását, azt, hogy valakinek akár intenzív osztályra kelljen kerülnie az influenzafertőzés miatt, illetve az influenzához kapcsolódó halálozást” – hangsúlyozta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.

„Gyakran előfordul, hogy nem maga a vírusfertőzés okozza a halált, hanem egy olyan beteg emberben történik, akinek olyan mértékben súlyosbodik az állapota, hogy azt már nem bírja ki a szervezete, súlyos szívbetegek járhatnak így” – fűzte hozzá.

A vakcina egy szezonban nyújt védelmet, így minden esztendőben be kell adatni. Ez azért is fontos, mert minél többen vannak átoltva, a vírus annál lassabban terjed, vagyis kisebb az influenzajárvány.

Az oltástól nem kell félni, nincs semmilyen mellékhatása. „Maga a védőoltás nem okoz betegséget, fontos tudni, hogy csak becsapja a szervezetet. Úgy viselkedik, mintha influenzavírus volna, de nem tudja megbetegíteni az embert” – közölte Horváth Ildikó.

„Ellenanyagot termel a szervezetben, és amikor találkozik a vírussal, akkor már ellenanyaggal rendelkezik, és nem fog betegséget okozni” – mondta Pálffy Márta. A kisbabák nem kaphatnak influenza elleni vakcinát, azonban ha a családtagok beoltatják magukat, azzal az apróság egészségét is védik.

A vakcinát a háziorvos írja fel és ő is adja be. „A négykomponensű influenza elleni oltás beválik, a beadása nem kellemes, de utána sokkal kevésbé várható, hogy influenzásak leszünk” – tette hozzá Pálffy Márta háziorvos.

A kockázati csoportba tartozók számára ingyenes a védőoltás

Magyarországon a kockázati csoportba tartozók számára a védőoltás ingyenes. „Várandós kismama, ide tartoznak az idős emberek, a jogszabály a 60 évtől felfelé mindenkit ebbe a csoportba vesz, és ide tartoznak azok a betegek, akiknek olyan betegségük van, hogy a szervezetük immunvédekezése rosszabbul működnek” – tette hozzá a háziorvos.

Az influenza már hazánkban is megjelent, de a járvány január, február környékén várható. A védettség két hét alatt alakul ki, így aki most beoltatja magát, az még idejében cselekedett egészsége érdekében.

hirado.hu

Kapcsolódó témák: #egészség |