Bayern München-Sevilla mérkőzés

Szuperkupa: a legszigorúbb egészségügyi szabályok érvényesek

Fotó: koronavírus.gov.hu
MTI
2020.09.24. 14:20

A legszigorúbb egészségügyi rendszabályok mellett rendezik meg a Szuperkupa döntőjét, a Bayern München-Sevilla mérkőzést csütörtök este a Puskás Arénában - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor arra kérte a szurkolókat, hogy már a beléptetésnél viseljék a maszkot. Mint mondta, jelentős létszámú egészségügyi személyzet lesz jelen a stadionban, ahol sátrakat állítottak föl, hogy a belépésnél kiszűrt, magasabb testhőmérsékletű vagy esetleg tünetekkel rendelkező vendégek további vizsgálata megtörténhessen.

A nézőtéren csak az egy közösséget alkotók – családtagok, barátok – ülhetnek egymás mellé, és a sorokat sem töltik föl teljes egészében – közölte a dandártábornok.

A mérkőzésre főként magyar szurkolók váltottak belépőt, mellettük kisebb létszámú spanyol és mintegy 1500 német drukker érkezik. A külföldi szurkolók egy darab három napon belül elvégzett negatív PCR-teszt birtokában léphetnek be Magyarországra és 72 órán belül el kell hagyniuk az országot – tudatta Lakatos Tibor.

Hozzátette: a külföldről érkező szurkolókat együtt tartják; a spanyolok charterjáratokkal érkeznek, és erre a feladatra kijelölt buszflotta szállítja őket a városban, a német szurkolóknak pedig külön parkolót jelöltek ki.

A magyar szurkolóktól a dandártábornok azt kérte, hogy azokat a rendszabályokat, amelyeket a labdarúgó-szövetségek és a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai meghatároztak, mindenki tartsa be.

A csapattagok és az edzők, a csapatok technikai személyzete is komoly szűrésen esett át. Az Európai Labdarúgó Szövetség “buborékban” tartja őket a magyarországi tartózkodásuk teljes időtartama alatt, nem érintkezhetnek olyannal, akinek nincs negatív koronavírus-tesztje és az állapotukat is folyamatosan figyelemmel kísérik – mondta Lakatos Tibor.

Mindkét csapathoz kijelöltek egy-egy, ugyancsak negatív teszteredménnyel rendelkező rendőri összekötőt, ők tartják a kapcsolatot a csapatok és a rendőri biztosítást végző parancsnoki állomány között.

Jelezte: a mérkőzés miatt közlekedésrendészeti intézkedésekre is számítani kell.

Újságírói kérdésre elmondta: a kormány visszaállította a schengeni belső határon a határellenőrzést, így az osztrák-magyar határon is folyamatosan szolgálatot látnak el a rendőrök annak érdekében, hogy csak azok léphessenek be az országba, akik erre a kormányrendelet alapján jogosultak.

Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: bár több helyen – például nemcsak a vonatokon, buszokon, de a várótermekben is – kell maszkot hordani, az emberek megfelelő komolysággal veszik ezt tudomásul, és kisebb számban találnak szabálytalanságot. Többségében eleget tesznek ennek a kötelezettségnek az állampolgárok – tette hozzá.  

A szórakozóhelyek ellenőrzésével összefüggésben kiemelte: nem razziaszerűen, hanem a napi szolgálatuk során folyamatosan ellenőrzik a szabályok betartását.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta: aki átesett a fertőzésen, beutazhat az országba, ezt szűréssel és erről szóló igazolással tudja megtenni.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #labdarúgás |