diplomácia

Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással

Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala
MTI
2022.03.19. 12:52

Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt barátsággá tudta alakítani - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Belgrádban.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezen történelmi barátság fő haszonélvezői a szerb és a magyar emberek a határ mindkét oldalán. Illetve hozzátette, hogy Magyarország és Szerbia erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire, a két gazdaság pedig erősíti, segíti egymást, az együttműködés rekordokat dönt.

Szijjártó Péter rendkívül fontosnak nevezte a jelenlegi helyzetben, hogy a felek hozzájárulnak egymás energiabiztonságának garantálásához, s rámutatott, hogy hazánk a földgáz jelentős részét déli irányból kapja.

“Az elmúlt időszakban felröppent álhírek és hazugságok ellenére a déli földgázszállítási útvonal menetrendszerűen, zavartalanul, szerződés szerint működik” – fogalmazott.

A miniszter végül kiemelte: mindkét ország sorsdöntő választás előtt áll, amelyet ráadásul egy időben, április 3-án rendeznek. Így a vajdasági magyarok aznap két szavazáson is voksolhatnak, mivel a magyar kormány lehetővé tette, hogy “a nemzet minden tagja lakóhelyétől függetlenül részt vehessen a közös jövőnkről szóló közös döntésekben” – mondta.

Az elmúlt napokban kipostáztak mintegy 80 ezer szavazási levélcsomagot a vajdasági magyarok számára, akik emellett mostantól a szabadkai főkonzulátuson is leadhatják a voksukat mindennap reggel 6 és este 10 óra között, a szavazás napján pedig este 7 óráig – tájékoztatott, arra buzdítva az érintetteket, hogy éljenek is a lehetőséggel.