A szerbiai parlament előtt lövöldözött egy férfi, elfogták
Elfogott a szerbiai rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint a belgrádi parlament épülete előtt lőtt rá egy másik férfira szerdán.
Elfogott a szerbiai rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint a belgrádi parlament épülete előtt lőtt rá egy másik férfira szerdán.
Az idei év végére elkészül a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal modernizálása, a két ország fővárosa így gyakorlatilag karnyújtásra kerül egymástól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
Egy újabb bátor és szuverén döntés eredményeként új kőolajvezeték épülhet Magyarország és Szerbia között, a megvalósíthatósági tanulmány már el is készült, így a beruházás 2028-ra le is zárulhat, ezáltal a két ország nem szorul majd rá másokra a két fő energiahordozó tranzitja terén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.
Benyújtotta lemondását Milos Vucevic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban.
Uros Bregart, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC másodedzőjét csütörtökön menesztették a szerb női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, mert a csapat nem szerzett pontot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében.
A magyar biztonság szempontjából Szerbia a legfontosabb ország, ezért újabb magyar-szerb beruházásokról született döntés - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Budapesten.
Leomlott az újvidéki vasútállomás tetőszerkezetének egy része, a tragédiában legalább tizenhárman meghaltak a romok alatt. Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi média oldalán fejezte ki együttérzését.
Megdöbbenéssel értesültünk a délután folyamán az újvidéki vasútállomáson bekövetkezett tragédiáról, mely a jelenlegi információk szerint nyolc halálos áldozatot követelt, s mintegy harminc ember sérülését okozta – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben megbeszélést folytatott Milos Vucevic szerb kormányfővel.
A szerb válogatott hosszabbításban szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott a szlovén csapattal a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának második fordulójában, csütörtökön.