Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett

Szegeket és csavarokat szórt az úttestre

Győr+
2019.12.12. 10:13

A mosonmagyaróvári rendőrök a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 66 éves osztrák férfival szemben.

A rendőrségre bejelentés érkezett 2019. december 11-én 15 óra körül arról, hogy Jánossomorján egy autóból, a járművet vezető férfi kiszórt valamit az útra. A rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy a Kiserdő utcán közlekedett gépkocsijával, amikor az Árpád utcai kereszteződésnél, jobbról befordult elé egy szürke terepjáró, amiből a sofőr az ablakon több alkalommal is kiszórt valamit a földre. A szemtanú látta, hogy a kidobott tárgyak szegek, illetve csavarok lehetnek, ezért megállt, és értesítette a hatóságot.

A járőrök – a bejelentő által elmondottak alapján – beazonosították, majd elfogták, és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 66 éves osztrák férfit, akit a nyomozók a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

police.hu

Kapcsolódó témák: #rendőrség |