Számottevően nem nő az új fertőzöttek száma

Illusztráció: MTI/Árvai Károly
Győr+
2020.05.29. 11:57

A járvány első hulláma Magyarországon lecsengőben van, számottevően nem nő az új fertőzöttek száma - hangsúlyozta Dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a járványügyi-veszélyhelyzetben hatékonyság és versenyképesség növelő intézkedéseket kellett meghozni.

Az államtitkár kifejtette, az egyik ilyen intézkedés a munkahelyvédelmi bértámogatás, melynek lényege, hogy a dolgozók három hónapon keresztül csökkentett munkaidőben tudnak dolgozni, számukra a jövedelemkiesést meghatározott mértékben az állam biztosítja. Csütörtökig 10500 munkahely pályázott, 137 ezer embernek sikerült eddig megvédeni a munkahelyét. Bodó Sándor bejelentette, a programot augusztus 31-ig meghosszabbítják, így nyár végéig lehet beadni a pályázatokat. Arra is lehetőség van, hogy különböző munkacsoportokra más-más időpontokban nyújtsák be a pályázatot a munkaadók, illetve munkaadónak van lehetősége a munkavállalók átcsoportosításra is.

Munkahelyteremtő programot is indítottak, közel 70 ezer újonnan létrejövő munkahelyet tudnak finanszírozni. Ennek értelmében 9 hónapig biztosított a munkahely, amelyet 6 hónapig az állam, 3 hónapig a munkáltató fedez. Ez 9 hónap alatt több mint 1 millió forintot biztosít a dolgozóknak. Eddig 3200 munkavállalóra adtak be igényt a cégek.

A munka.hu oldalon további tájékoztatást találnak a bértámogatásokról.

Dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos a járványügyi adatokat ismertette: újabb 25 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, 3141 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős, krónikus beteg, így 517 főre emelkedett a halálozások száma, 2024-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma mindössze 1300 fő Magyarországon. Az aktív fertőzöttek 42%-a budapesti. 384 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, a járvány első hulláma Magyarországon lecsengőben van, számottevően nem nő az új fertőzöttek száma. Az elmúlt napokban idősotthonokból sem érkezett bejelentés új megbetegedésekről. Hozzátette, továbbra is az a cél, hogy megakadályozzák a vírus terjedését a zárt közösségekben is.

Dr. Müller Cecília kiemelte, a vírus ugyanakkor jelen van, a világjárvány továbbra is terjed azokon a területeken is, ahol eddig nem fordult elő. Eddig 5,5 millió koronavírusos esetet regisztráltak, és 350 ezren haltak meg a betegséggel összefüggésben. Az új fertőzöttek száma tovább nőtt Brazíliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Indiában és Peruban.

A tisztifőorvos arra is kitért, május 31-én van a dohányzásmentes világnap. A dohányzás minden 4. másodpercben egy ember halálát okozza a világban. A cél, hogy azzal előzzük meg a dohányzás okozta betegségek kialakulását, hogy nem szokunk rá a cigarettára. Müller Cecília úgy látja, Magyarország pozitív irányba indult el a nemdohányzók védelme érdekében, és jó hír, hogy a fiatalok között is folyamatosan nő a nemdohányzók tábora.

Kiss Róbert, rendőr alezredes elmondta, elindul a magyar fejlesztésű lélegeztetőgép gyártása. A lélegeztetőgép prototípusát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem készítette el. Szerdán átadták a berendezések gyártócsarnokát, megkezdődik a gyártás, a tervek szerint naponta tíz lélegeztetőkép készül el – közölte az alezredes.

Az új rendeletekre is kitért: csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai.

Pénteken hatályba lépett az autós könnyűzenei koncertről szóló kormányrendelet. A másik jogszabály szerint Trinanonra való tekintettel június 3-7. között a méltóságteljes megemlékezések megtarthatók.

A rendőr alezredes ismertette: jelenleg 10763 vannak karanténban.

Kapcsolódó témák: #koronavírus |