Kétoldalú megbeszélés

Orbán Viktor: békemisszió is volt a moszkvai látogatás

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MTI
2022.02.01. 18:23

A mostani moszkvai látogatás békemisszió is, mert elmondhattam, hogy az Európai Unió egységes és nincs olyan európai vezető, aki konfliktust akarna Oroszországgal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában.

A kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően kiemelte: mindez különösen igaz a közép-európaiakra. “Mi úgy értelmezzük a történelmet, hogy amikor a Kelet és a Nyugat között konfliktus jött létre, akkor Közép-Európa mindig rajtavesztett” – fogalmazott.

Közölte: a hidegháború évei “számunkra komoly keserűséget és sok szenvedést jelentettek”, ezért a magyarok és a közép-európaiak általában is abban érdekeltek, hogy a feszültséget Kelet és Nyugat között csökkentsék, és mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a feszültség alábbhagyjon, és nehogy visszatérjen a hidegháború.

A miniszterelnök hangsúlyozta: ehhez tárgyalásokra és párbeszédre van szükség, és üdvözlendő, hogy “Oroszország és a nyugati szövetségeseink között zajlik a párbeszéd”. Amit “mi tudunk ajánlani, az a magyar modell”: Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak, közben pedig kiváló kapcsolatokat ápol Oroszországgal – magyarázta. Hozzátette: ehhez kölcsönös tiszteletre van szükség.

Érdemi tárgyalásokat folytathatnak arról, hogy egymilliárd köbméterrel emeljék az éves mennyiségét a hosszú távú orosz-magyar gázszállításnak – jelentette ki Orbán Viktor

Fotó: Orbán Viktor facebook oldala

Hangsúlyozta: az Oroszország és Magyarország közötti hosszú távú gázszállítási szerződés értéke a jövőre nézve különösen nagy lesz, tehát nem csökkenteni kell a mennyiséget, hanem inkább növelni.

Kitért arra: a paksi erőmű építkezésének előkészítése a végső fázisba lépett és amint az utolsó engedély is megvan, “a beruházás automatikusan átlép a következő, úgynevezett létesítési fázisba és ezzel megtesszük a döntő lépést mi magyarok, hogy önállók legyünk a villamosenergia-ellátás terén”.

Magyarország fontos partnere Oroszországnak Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Vlagyimir Putyin azt mondta: a koronavírus-járvány ellenére a két ország közötti áruforgalom a tavalyi év tizenegy hónapjában 30 százalékkal nőtt, 5,5 milliárd dollárt tett ki. A kölcsönös beruházások értéke eléri az egymilliárd dollárt – tette hozzá. Eredményesen, hatékonyan dolgozik az orosz-magyar gazdasági együttműködési kormányközi bizottság is – jegyezte meg az orosz elnök.

Az orosz elnök kiemelte: fontos szerepet játszik az energetika az orosz-magyar gazdasági kapcsolatokban. Oroszország sok éve megszakítás nélkül látja el Magyarországot energiaforrással, a magyar kőolajfogyasztás 55 százalékát és a gázfogyasztás 80 százalékát fedi le – jelentette ki.

Az orosz gázszállítás Magyarországra hosszú távú megállapodásnak köszönhetően történik, melyet tavaly hosszabbítottak meg 2036-ig – tette hozzá Vlagyimir Putyin.

Hangsúlyozta: Oroszország nyitott a további együttműködésre.

Kapcsolódó témák: #Magyarország | #Oroszország | #tárgyalás |