Koronavírus

Németország egyelőre nem enyhít

Fotó: Freepik
mti
2022.01.28. 20:02

Egyelőre nem lehet lazítani a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat Németországban - jelentette ki Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

Lauterbach hangsúlyozta, hogy Németország nem követheti a korlátozások nagy részét lebontó Anglia vagy Dánia példáját, hanem ki kell tartania a “konzervatív” járványkezelés mellett.

Főleg az oltatlan idősek magas száma miatt szükséges az óvatosság – mondta a miniszter, rámutatva, hogy a hatvanon felülieknél Németországban négyszer nagyobb az oltatlanok aránya, mint Angliában. Mint mondta, az ötödik hullám még nem tetőzött, és a napi esetszám az utóbbi napokban regisztrált 200 ezer körüli szintről akár 400 ezerre is emelkedhet. A védekezés azonban sikeres, ezt jelzi, hogy az idősek körében sokkal ritkábban fordul elő fertőzés, mint a fiataloknál.

Az RKI pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 190 148 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. Ez 35 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 140 160-hoz képest. A járvány tavaly tavaszi kezdete óta így már 9 429 079 fertőződést regisztráltak. A járvány halálos áldozatainak száma 170-nel 117 484-re emelkedett.

A  Covid-19 ellen teljes védőoltással a lakosság 73,8 százaléka – 62,9 millió ember – rendelkezik. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 52,2 százaléka – 43,4 millió ember – kapta meg. Az oltatlanok 20,2 millióan vannak, a lakosság 24,3 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Németország |