Nagy az érdeklődés a bértámogatási program iránt

Illusztráció: Marcali Gábor
Győr+
2020.05.19. 11:35

A munkahelyvédelmi program iránt továbbra is rendkívüli az érdeklődés – ezt mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Bodó Sándor úgy fogalmazott, ügyelnünk kell arra, hogy minél több munkahelyet tartsunk meg, s minél több munkahely jöhessen létre. A munkahelyvédelmi program iránt továbbra is rendkívüli az érdeklődés, több mint 95 ezer embernek tudtak segíteni abban, hogy megmaradjon az állása. Átlagosan 167 ezer forintos támogatást tudnak biztosítani. A legtöbb igény Pest, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyéből érkezett. Akik áprilisban beadták a kérelmet, már megkapták a támogatást, a jelentkezőket továbbra is várják.

A munka.hu oldalon részletes tájékoztatást látnak az érdeklődők a bértámogatási programról.

2020 márciusa és áprilisa között 50%-kal nőtt a munkanélküliek száma. Az álláskeresők támogatására több mint 80 milliárd forint áll rendelkezésre, ez 70 ezer ember munkába állását segíti. Kilenc hónap alatt közel nettó 1 millió forinttal tudják támogatni a munkavállalókat. A gazdaságvédelmi intézkedések megvédik a munkahelyeket, újakat teremtenek, ezzel hozzájárulnak Magyarország gazdaságának újraindításához.

Dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos arról beszélt: Az elmúlt 24 órában 21 fővel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, jelenleg 3556 beteget tartanak számon Magyarországon. Kedden 1677 fő az aktív fertőzöttek száma: 756 fő Budapesten, vidéken 921 fő. Az elhunytak aránya 467 főből a fővárosban 288 fő, vidéken 179 fő.

Hétfőn elindult a járványügyi intézkedések második szakasza, ezzel néhány intézményben tumultus alakult ki. Felhívják a figyelmet, hogy továbbra is telefonos bejelentkezéssel vegyék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

Dr. Müller Cecília a családorvosok napján, május 19-én köszöntötte a családorvosokat is, akik a csecsemőkortól végigkísérik a gyermek, a család életét. Megköszönte a járványügyi helyzetben való helytállásukat, kitartásukat. Elmondta, továbbra is meg kell tartani az éberségünket, s fokozatosságra intett.

Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra: sem a szúnyog, sem a kullancs nem terjeszti a koronavírust.

Beszélt arról: nem csupán vízparton találkozhatunk szúnyogokkal, hiszen nagyon kevés állóvízhez van szükségük a szaporodáshoz, akár a gumiabroncsokban, vázákban, kerti edényekben megmaradó csapadékvíz is alkalmas arra, hogy a lárvák kikeljenek benne. Az utóbbi időben új, egzotikus szúnyogfajták jelentek meg Magyarországon, de nem indokolt, hogy olyan fertőzésektől tartsunk, mint például a Zika-vírus. A dalos szúnyogok nyugat-nílusi lázat terjeszthetnek, Usutu vírust és bőrférgességet okozhatnak – ám ezekkel emberi megbetegedésként még nem találkoztak Magyarországon. Agyhártya- és agyvelőgyulladást is okozhatnak, ezek a súlyos kórképek leginkább az időseknél fordulnak elő. Fontos, hogy a szúnyogok szaporodására alkalmas helyeket szüntessük meg, távolítsuk el, használjunk szúnyogok elleni védőszert – figyelmeztetett.

Az országos tisztifőorvos kitért arra is: a kullancsok Lyme-kórt és vírusos agyvelőgyulladást terjeszthetnek. Megtapadnak a bőrön, és néhány órán belül a potrohon keresztül a bőrbe juttatják a kórokozókat, tehát amennyiben kullancsot fedezünk fel magunkon, tanácsos minél előbb eltávolítani erre alkalmas csipesszel. Nem szabad tekergetni, egyszerű mozdulattal kell eltávolítani, hogy a potrohból ne juthasson be szervezetünkbe a vírus. Hozzátette,fontos, hogy melegben is könnyű, szellős, de zárt ruhában kiránduljunk, illetve célszerű világos színű anyagokat előtérbe helyezni, amelyeken könnyebben észrevehető a még bőrbe nem fúródó kullancs. Különösen a hajlatokat kell átnézni kirándulás után, leginkább ezeket a területeket kedvelik a kullancsok.

Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva elmondta, épp elég ideig tartottak távolságot egymástól a családtagok, most már a nagymamák és az unokák is találkozhatnak egymással, kifejezhetik szeretetüket egymás felé, amire azonban továbbra is ügyelni kell, hogy mindkét fél egészséges legyen.

Kiss Róbert rendőr alezredes arról számolt be: A héten több változás várható a határellenőrzés folyamatában.

Azok a szlovák állampolgárok, akiknek a Magyarországon tartózkodása nem haladja meg a 24 órát, május 21-étől úgy utazhatnak vissza a Szlovák Köztársaságba, hogy a szlovák hatósági szervek nem rendelik el a 14 napos hatósági házi karantént. Illetve már azok is beutazhatnak Horvátországba, akik méltányolható személyes okból kívánnak belépni az országba. Május 20-ától megnyílik a Győr-Moson-Sopron megyei Zsira határátkelőhely.

A sajtótájékoztatón elhangzott: jelenleg 10394-en vannak hatósági házi karanténban.

Kapcsolódó témák: #koronavírus |