Fürdőhelyzet

Még csak kültéri medencéket lehet használni

Fotó: Pixabay
MTI
2020.05.19. 09:57

Kinyitottak a fürdők, de egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az elnök elmondta, a kültéri medencékben is betartják a távolságtartási szabályokat, így az egy fürdőzőre jutó vízfelület a korábbinak körülbelül a duplája lesz.

Az üzemeltetők folyamatosan követik, hogy mennyien vannak a területükön és azt is, mennyien a medencékben; külön szakszemélyzet figyeli majd, hogy ne legyenek túlzsúfoltak a fürdők – tette hozzá.

Elmondta azt is, előjegyzés alapján elindulhat a fürdőgyógyászat, és újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek is.

Arra számítanak – fűzte hozzá -, hogy a járványhelyzet enyhülésével kinyithatnak a beltéri medencék is, majd később a gőz- és a szaunaszolgáltatást is igénybe lehet venni. Szerinte pünkösdkor nyithatnak ki tömegesen a magyar fürdők.

Kapcsolódó témák: #koronavírus |