A jelenleg hatályos intézkedések május 3-ig maradnak érvényben

Május 3-a után új szakaszába lép a védekezés

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.04.23. 10:42

A jelenlegi járványügyi intézkedések május 3-ig maradnak érvényben, ezt követően új szakaszába lép a védekezés - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a ma délelőtti Kormányinfón.

Gulyás Gergely kancellária miniszter elmondta: matematikai modell-számításokat készültek a járvány kitörésekor: ezek alapján, és az elmúlt napok fejleményeit is figyelembe véve a tegnapi kormányülésen arról született döntés, hogy május 3-án a védekezés új szakasza kezdődik el.

Ennek fókuszában a veszélyeztetett korcsoportba tartozó idősek egészségének biztosítása, a nagyvárosok fokozott védelme, valamint a gazdaság újraindítása áll.

A védekezés új szakaszában szükséges intézkedésekről a kormány a jövő hét szerdai, április 29-i ülésén hozza meg a döntéseket. A jelenlegi szabályok május 3-ig maradnak érvényben.

Gulyás Gergely emlékeztetett rá: a kezdetben júniusra, illetve júliusra várt tetőzés dátuma előrébb került, ugyanakkor a jelenlegi, legkorábban május 3-mal kezdődő tetőzésről egyelőre nem lehet megmondani, meddig tart majd.

Folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség a következő időszakban is – jelentette ki. Ezek között említette példaként, hogy az ország összes idős otthonát fertőtleníti a honvédség.

A miniszterelnökséget vezető miniszter rámutatott: a kormány időben felismerte a veszélyt, és megfelelő intézkedéseket hozott, így az egészségügyet sikerült felkészíteni a tömeges megbetegedések időszakára. A szükséges felszerelések rendelkezésre állnak, a tájékoztatás pedig folyamatos az új szállítmányokról.

Végül hozzátette azt is: egyes európai országokban már olyan enyhítéseket hoztak, amelyeket a magyar kormány még korainak tart, de figyelik a nemzetközi tendenciákat, és közben folyamatosan monitorozzák a járvány magyarországi alakulását.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus |