Magyar űrtechnológiai cég vezetőjét díjazták

Fotó: MTI/Kovács Attila
Győr+
2019.11.08. 07:40

Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője nyerte el idén az EY Az Év Üzletembere fődíját, így ő képviseli Magyarországot a World Entrepreneur of the Year verseny globális döntőjében - közölte a Noguchi Porter Novelli kommunikációs cég.

A vezető az első hazai műhold, a Masat-1 fejlesztésénél szerzett szakmai tapasztalatok birtokában indította el vállalkozását. Mára a társaság mérnöki szolgáltatásai lefedik a missziótervezést és a műholdak kivitelezését is.

A díj másik két nyertese Sebő Gyula, a K9-Sport Kft. vezetője és Simon Tamás, a Qualysoft alapítója a független bírálóbizottság értékelése szerint. A zsűri öt különdíjat is kiosztott, ezeket Varga Mihály (KÉSZ Csoport), Mihalik Zsuzsa (All You Can Move), Ludwig Klára (JÓKenyér), Kishonti László (AImotive), valamint Jójárt Rita és Márkus Zsolt (Veresi Paradicsom) kapta.

A Magyarországon már közel másfél évtizede működő program olyan hazai üzletembereket mutat be, akik sikereikkel előremutató gazdasági és társadalmi változásokat érnek el.

Az idei versenyen a bírálóbizottság azokat a vállalkozókat kereste, akik egyedi és innovatív megoldásaikkal készek magasabb szintre emelni vállalkozásaikat, miközben felelősséget vállalnak cégük társadalmi és környezeti hatása iránt

– olvasható a közleményben.

    A díjakat csütörtökön este adták át a program gáláján.

Kapcsolódó témák: #gazdaság |