Fotógaléria

Levendulaföld, szerelemből

Fotó: Beledi Márta
HAK
2020.07.10. 08:51

Kirándulása során ismét csodás képeket készített Beledi Márta hobbifotós, aki a Győr+ olvasóinak rendszeresen megmutatja a hangulatokat.

„A kicsi faluba érkezve levendulaillat fogadja a látogatót” – kezdte Márta, aki a vértesszőlősi levendulásban járt. „A levendulaültetvény a falu határában, szépséges környezetben található. Messziről nem tűnik nagynak, de ha már ott állunk, elénk tárul a csodás virág, a sűrűn ültetett tövek közt patinás rend, szép, rendezett sorok várják az aratókat, fotózni vágyókat.”

Fotó: Beledi Márta

Az ültetvény érdekessége, hogy egy romantikus szerelem eredményeként jött létre. A levendulaföldet ugyanis férjétől kapta születésnapjára Jeneiné Kocsis Andrea, s azóta is nagy szeretettel gondozzák a lila-csodákat termő bokrokat.

Július első hétvégéjén volt a  levendulaszüret, ezzel zárták az idei szezont.

Kapcsolódó témák: #mezőgazdaság | #turizmus |