Kerékpárost gázoltak Töltéstaván

Fotó: police.hu
police.hu
2019.12.18. 12:04

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt december 17-én 16 óra 18 perckor Töltéstaván, a Petőfi utcában.

Egy 46 éves helybéli férfi közlekedett kerékpárral a 81-es számú főút irányából, az Erzsébet utca felé. A Petőfi utcából, a József Attila utcára kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget egy szemből érkező személygépkocsinak, és elé hajtott. Az autó elütötte a kerékpárost, aki előbb a szélvédőre, majd onnan az aszfaltra zuhant és megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

A szemle során felmerült, hogy a biciklis a közlekedés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért – a kórházban – vele szemben további mintavételről intézkedtek a rendőrök. A gépkocsit vezető férfi zavart viselkedése is felkeltette a járőrök figyelmét, ezért átvizsgálták járművét, amelynek során két zacskóban kábítószergyanús anyagokat találtak.

A 30 éves sofőrt a rendőrök elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a győrsági férfit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy:

  • Járművet csak az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |