Vezényelhetők lesznek az egészségügyben dolgozók

Katonai vezénylési akcióterv készül

Fotó: Pixabay
MTI
2020.04.03. 12:27

Az ország legfontosabb dokumentumának nevezte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani, amikor tömegessé válik a koronavírus-fertőzés.

„A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük” – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő azt is hozzátette, hogy 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és 203 770 ember étkeztetésére vannak felkészülve.

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A munkahelyek megőrzéséről és újak létrehozásáról szólva a miniszterelnök közölte: kedden mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési tervét.

Úgy küzdjünk meg ezzel a válsággal, hogy ne adjunk fel a céljainkat, ne adjuk fel azt, amit elértünk, ne adjuk fel Magyarország függetlenségét (…), a munkaalapú gazdaságot és a büszke élet lehetőségét sem!” – fogalmazott.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Orbán Viktor |