Igazoltatás

Kábítószerfogás Héderváron

Fotó: Police.hu
police.hu
2020.09.26. 16:34

A három huszonéves fiatalembert kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a mosonmagyaróvári nyomozók.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei Héderváron ellenőrizték egy személygépkocsi vezetőjét és két utasát. Az igazoltatáskor a három fiatal zavartan viselkedett, ezért a rendőrök tételesen átvizsgálták az autót, a ruházatukat, valamint a csomagjaikat is.

Ennek során a kesztyűtartóban besütött végű fecskendőkre bukkantak, amelyekben fehér kristályos por volt, majd az egyik utas hátizsákjából további kábítószergyanús anyag, valamint az adagoláshoz szükséges eszközök kerültek elő, ezért mindhárom férfit elfogták.

A rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyikük esetében pozitív lett, ezért a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Kapcsolódó témák: #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |