Rendőrség

Ittas lehetett a bicikliseket gázoló sofőr

Fotó: police.hu
Győr+
2021.02.05. 12:17

Három kerékpárost gázolt el egy autós Bakonyszentlászlónál, előzés közben gyorsan hajthatott a férfi, a rendőrség egyelőre vizsgálja a balesetet.

Három kerékpárost gázolt el egy autós Bakonyszentlászlónál – számoltunk be tegnap a balesetről. Akkor több részletet még nem lehetett tudni, azonban a police.hu-n megjelent hír szerint a sofőr relatív gyorsan hajtott, és vélhetően ittas is lehetett.

Egy eplényi férfi személygépkocsijával február 4-én 14 óra 50 perckor Bakonyszentlászló külterületén az előtte közlekedő három kerékpáros kikerülésébe kezdett, azonban járműve felett az irányítást – vélhetően ittassága, valamint relatív gyorshajtása miatt –  elvesztette, és az autóval az út bal oldalán lévő füves padkára hajtott – írja a police.hu.

A nedves útszélről a jármű visszacsúszott az úttestre, amelynek következtében mindhárom kerékpárost elsodorta, majd a gépkocsi a feje tetejére borulva állt meg. Az autó 27 éves sofőrjével szemben a rendőrök alkoholtesztet végeztek, amely pozitív értéket mutatott.  

A baleset következtében a három győri kerékpáros, illetve a személygépkocsi sofőrje is megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték. Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.  

További infók és képek: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |