PénzSztár verseny

Ismét középpontban a pénzügyi tudatosság

Fotó: Penzsztar.hu
MTI
2019.10.03. 06:29

Hetedszer rendezik meg középiskolások számára a PénzSztár versenyt, az idei vetélkedőre október 7-ig jelentkezhetnek 4 fős csapatok magyarországi és határon túli magyar középiskolákból - közölte Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.

A regisztráció ingyenes, a jelentkezés feltétele, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a 14-22 év közötti diákjai legyenek, akik még nem szerezték meg az érettségi bizonyítványt.

A verseny október 10-én indul, a két internetes és négy helyszíni fordulót követően a döntőt december 10-én rendezik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fő szakmai partnerségének, valamint több mint 50 partnerszervezet (egyetemek, szakmai szervezetek és piaci szereplők) együttműködésének köszönhetően mérhetik össze pénzügyi, gazdasági, vállalkozási ismereteiket a középiskolások, a verseny kiemelt támogatója a Budapest Bank.

A PénzSztár 2013-ban még hazai versenynek indult, de már a második évtől kezdve jelentkeztek határon túli magyar diákok is.

A verseny fő célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje fel a tudásukat és bővítse az ismereteiket.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |