Újabb módszerrel próbálkoznak az unokázós csalók

Ismét idős embert vertek át

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2019.09.20. 08:20

Az álunoka ezúttal is pénzt kért áldozatától – írja honlapján a rendőrség.

Adatok szerint egy ismeretlen férfi angol telefonszámról hívott fel 2019 szeptember közepén egy újbudai asszonyt, és az unokájának adta ki magát.

Azt mondta, hogy balesetet szenvedett, kárt okozott, és a pénzt azonnal be kell fizetnie a biztosítónak.

Az álunoka azt kérte a nőtől, hogy egy megadott bankszámlára 1 millió 400 ezer forintot fizessen be – írja honlapján a rendőrség.

Az asszony azonnal a bankba sietett, és befizette az összes megtakarított pénzét, 1 millió forintot. A bankból kijövet felhívta az igazi unokáját, és kiderült az átverés, a nő a rendőrségen feljelentést tett.
A rendőrség nyomozócsoportja kiderítette, hogy a pénzt rövid időn belül egy másik bankszámlára utalták, amelynek a tulajdonosa egy 43 éves biharkeresztesi nő, akit Biharkeresztesen fogtak el a rendőrök.
A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően látókörbe került még egy nő és egy férfi. A bűncselekmény elkövetésében a gyanú szerint mindhárman részt vettek.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az 1 millió forintot a három ember, három egymást követő napon vette fel. A rendőrség pénzmosás miatt indított eljárást a 43 éves A. Vivien ellen.

Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó témák: #rendőrség |