MÁV-csoport

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Fotó: MÁV
MÁV
2020.11.11. 10:42

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is. A jogosultságot igazolni kell.

Az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben, azaz  a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatait ingyenesen használhatják a mai naptól.

Az  egészségügyi dolgozók a személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és az egészségügyi intézmény által, a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek az ellenőrzés esetén felmutatni.

A  koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek ellenőrzéskor felmutatni.

Az  utazási kedvezmény a  2. kocsiosztályra érvényes. Az  utazási kedvezmény a  helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre valamint a  pótjegyre is vonatkozik.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #közlekedés | #MÁV | #utazás |