A keleti szomszédainknál viszont nagyobb a baj

Hazánkban nyolccal emelkedett a fertőzöttek száma

Illusztráció: Pixabay
MTI
2020.07.28. 13:44

Nyolccal, 4456-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs.

Romániában továbbra is meghaladja az 1100-at az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a hatóságok pedig a legfertőzöttebb térségekben regionális szintű korlátozásokkal próbálják megfékezni a járvány terjedését.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 1151 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ez csaknem harminc százalékkal meghaladja az utóbbi két hét napi átlagát.

A legtöbb új fertőzést továbbra is Bukarestből és a fővárostól északra található megyékből (Arges, Brassó, Prahova) jelentették. Kedden – elsőként Románia megyei közül – a fertőzési góccá vált Arges megyében az országos szabályoknál szigorúbb óvintézkedéseket vezetett be a megyei operatív törzs: kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését mindenütt, magánrendezvényeknek is véget kell vetni hétköznap legkésőbb 22, hétvégén pedig 23 órakor. A megyében már múlt héten betiltották a vásárokat és bezártak a strandok.

Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, keddre ismét kilencszáznál is több új esetet regisztráltak, az eddig igazolt fertőzöttek száma ezzel meghaladta a 66,5 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

A legtöbb új beteget az ország két legfertőzöttebb területéről jelentették, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből 147-et, a fővárosból, Kijevből 110-et, továbbá Ivano-Frankivszk megyéből 103-at. Kárpátaljáról 66 új megbetegedést jelentettek, így az azonosított fertőzöttek száma elérte a 4940-et.

Németországban is aggódnak a koronavírusos esetek növekvő száma miatt. Lothar Wieler intézetvezető az emberek hanyagságában látja annak okát, hogy a napi új fertőzöttek száma kedden az eddigi csaknem duplájára, 633-ra nőtt. A napi új fertőzések átlaga egy hete már 557, miközben július közepén még 350-nél kevesebb volt. Wieler szerint az adatok azt bizonyítják, hogy meg lehet fékezni a vírus terjedését, de ehhez továbbra is be kell tartani a higiéniai, maszkviselési és távolságtartási ajánlásokat. Míg korábban nagyobb járványgócokhoz voltak köthetők a fertőzések, most sok elszórt esetről tudni – figyelmeztetett Ute Rexroth, az RKI szakértője.

Franciaországban is majdnem meghaladja az ezer főt a napi új fertőzöttek száma. Ez valamivel alatta marad a csütörtökön és pénteken regisztrált ezer fölötti adatoknak, de magasabb, mint a hónap eleje óta tapasztalt napi 667 átlagos új fertőzött.

Egyre nehezebben birkóznak meg a koronavírus-betegek növekvő számával az izraeli kórházak, négy kórházban már beteltek a koronavírus-osztályok – jelentette kedden a helyi média.

A legrosszabb helyzet az egyik legfertőzöttebb városban, Jeruzsálemben alakult ki, ahol a Hadasszah kórház Ein Keremben lévő részlege jelenleg 152 százalékos kihasználtsággal működik, és nem tudott újabb betegeket fogadni.

Több mint 57 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak hétfőn az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint.

A legfrissebb adatok azonban arról tanúskodnak, hogy csökken az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az Egyesült Államokban a járvány kitörése óta összesen 4 millió 200 ezernél is több fertőzöttet regisztráltak, és a vírus okozta Covid-19-ben és a szövődményeiben több mint 147 ezer amerikai hunyt el.

Hétfőn Donald Trump amerikai elnök Észak-Karolinába, Mike Pence alelnök pedig Floridába látogatott. Mindketten vakcina-fejlesztéssel foglalkozó biotechnológiai vállalkozásoknál jártak. Trump az észak-karolinai Morrisville-ben kifejtette: őt úgy tájékoztatták, hogy akár már az év vége előtt is készen lehet egy hatékony oltóanyag az új típusú koronavírus ellen. “Nagyon pozitív dolgokat hallottam, szerintem jól haladnak a dolgok” – mondta az elnök, aki ezúttal is szájmaszkot viselt. Egyben arra bíztatta az amerikaiakat, hogy tartsák be az óvintézkedéseket, köztük a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat, a szigorú higiéniai szabályokat, kerüljék a nagy tömegeket és hordjanak szájmaszkot, amikor az szükséges.

Kapcsolódó témák: #koronavírus |