Kábítószer az autóban

Három férfit fogtak el a rendőrök

Fotó: police.hu
Győr+
2019.10.07. 08:15

Három órán belül, három férfit fogtak el a soproni rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A járőrök Hegykőn, a Kossuth Lajos utcában közlekedésrendészeti ellenőrzés során állítottak meg egy Fertőd felől, Sopron irányába közlekedő személygépkocsit 2019. október 6-án 21 óra 40 perckor. Az intézkedés során a rendőrök felfigyeltek a járműben érezhető jellegzetes marihuána illatra, ezért átvizsgálták az autót és a sofőr ruházatát is. Az egyenruhások a gépjármű kesztyűtartójában – alufóliába csomagolva – bruttó 13,5 gramm súlyú kábítószergyanús növényi származékra, a két első ülés közötti rekeszben egy kézi őrlőre, benne kábítószergyanús növényi törmelékkel, valamint a járművezető pénztárcájában – alufóliába csomagolt – bruttó 14,2 gramm súlyú kábítószergyanús tablettára bukkantak.

A 24 éves fertődi férfit a rendőrök elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók P. Edvardot kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök Sopronban a Ferenczy János utcában, közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg egy személygépkocsit 2019. október 7-én 0 óra 45 perckor. Az intézkedés során ebben az esetben is az autóból kiáradó jellegzetes marihuána illatra figyeltek fel, ezért átvizsgálták az járművet és az azzal közlekedő két férfi ruházatát. A sofőr alsónadrágjában, alufóliába csomagolva bruttó 14,9 gramm súlyú, míg utasa alsóneműjében bruttó 16 gramm súlyú kábítószergyanús növényi származékot és egy kézi őrlőt – benne kábítószergyanús növényi törmelékkel – találtak a járőrök.

A két 18 éves soproni férfit a rendőrök elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók Cs. Dávidot és K. Istvánt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #rendőrség |