Koronavírus

Háborús állapotok vannak a romániai kórházakban

Illusztráció: Pixabay
mti
2021.10.19. 19:16

Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán - jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.

A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban, vagy az 1977-es földrengésben haltak meg.

A szakember szerint Romániában már három hónapja meghaladja az 1,1-et a reprodukciós ráta, amely azt mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a fertőzést. Popovici szerint “két hét is sok lett volna”, és a döntéshozóknak ilyen körülmények között már rég szigorítaniuk kellett volna a járványügyi korlátozásokat.

Úgy vélekedett: azok után, hogy a hatóságok felülbírálták a közegészségügyi intézet Bukarest és a vele összenőtt települések vesztegzár alá helyezésére vonatkozó javaslatát, nem is történhetett más, mint a járványügyi helyet további romlása.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint Romániában ismét megdőlt a fertőzési és halálozási rekord: az utóbbi 24 órában 18 863 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ami 40 százalékkal haladja meg az elmúlt két hét átlagát.

Az utóbbi 24 órában 561 koronavírusos beteg halt meg, ami több mint 80 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

A kórházakban már csaknem húszezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1805-nek jutott hely az intenzív terápián.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Románia |