Hagyományőrző ünnep

Ha ősz, akkor gesztenye, ha gesztenye, akkor Velem!

Fotó: Csollán Tamara
Csollán Tamara
2021.10.10. 13:40

Idén október 8. és 10. között rendezték meg a nagy sikerű fesztivált. Az esemény vasárnap 20 óráig még látogatható, védettségi igazolvány csak a színpadi programokon való részvételhez szükséges.

Sültgesztenye illata töltötte meg a levegőt pénteken, amikor kezdetét vette az idei év hagyományőrző ünnepe Velemben. Az izgalmas, háromnapos eseményre szinte az egész országból özönlöttek az érdeklődők.

A programkínálat a szokásokhoz híven hihetetlenül színes volt, a szervezők kicsikre és nagyokra egyaránt gondoltak. A főszereplő természetesen a Kőszegi- hegység egyik legjellegzetesebb növénye, a gesztenye volt. A gasztronómiai élményt ugyanakkor filmvetítés, koncertek, néptáncbemutató, színházi- és bábelőadások és kézműves vásár tették még gazdagabbá.

A szelídgesztenyéről

Az ősz egyik slágere kétségtelenül a szelídgesztenye, mely a kedvező éjhajlatnak köszönhetően Európában, így Magyarországon is őshonos. E fafajta rendkívül hosszú életű, s bár gyümölcsöt először csak 20 éves kora körül terem, akár 1000 évig is elélhet. A termés, melynek héja fényes és sima, jótékony hatása és kellemes íze miatt kedvelt eledel. Nem rokona a dísznövényként népszerűvé vált, fogyasztásra alkalmatlan vadgesztenyények.

Szelídgesztenye házilag

Szelídgesztenyét akár mi magunk is készíthetünk otthon, a sütőben. Ehhez előző este áztassuk be a szemeket, majd egy éles késsel kereszt alakban vágjuk be a héj domború oldalát. 180 fokos sütőben körülbelül 40-50 percig süssük. Közben időnként mozgassuk át a gesztenyéket, hogy mindenhol alaposan átsüljenek.

Sültgesztenyének leginkább az apró szemű gesztenye alkalmas, a nagyobbakat krémlevesnek, pürének vagy egyéb desszertnek, de akár lekvárnak is felhasználhatjuk.

Fotó: Csollán Tamara

Kapcsolódó témák: #fesztivál | #gasztronómia | #gesztenyeünnep | #Velem |