Októberi tél

Fennakadásokat és áramszünetet okozott a havazás a Mátrában

Fotó: MTI/Komka Péter
mti
2020.10.15. 06:48

Fennakadásokat okozott a közlekedésben és az áramellátásban a Mátra magasabban fekvő területein lehullott jelentős mennyiségű hó - tudatta a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Nagy Csaba tájékoztatása szerint szerdán reggeltől kora délutánig tíz alkalommal avatkoztak be a katasztrófavédelem szakemberei. Kilenc helyszínen kidőlt, illetve veszélyesen megdőlt fák képeztek forgalmi akadályt, vagy azok leszakadt ágai nehezítették a közlekedést, egy esetben pedig épületre dőlt fát távolítottak el a gyöngyösi hivatásos tűzoltók.

Jelezte: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván és Bagolyirtás településeken szerdán hajnaltól óta szünetelt az áramellátás, ami több mint ötszáz háztartást érint. Az áramszolgáltató munkatársai dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán – tette hozzá.

Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a havazás miatt szerdán reggel lezárták a Mátraházáról Kékestetőre vezető bekötőutat. A korlátozást azonban az útakadályok eltávolítását követően, kora délután feloldotta a rendőrség. A váratlanul jött télies időjárás miatt – a helyi információk szerint az ország legmagasabb pontján 14 centiméternyi hó hullott – az érintett térségben balesetről nem kaptak hírt – közölte.

Kapcsolódó témák: #havazás | #katasztrófavédelem | #Magyarország |