Enyhítések következnek jövő héttől

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Győr+
2020.04.30. 10:06

Orbán Viktor miniszterelnök szerda este jelentette be, eljutottunk oda, hogy közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon. „De fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárunk!” – mondta a miniszterelnök. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón részletezte az enyhítést.

„A védekezés első fázisának a végére értünk, az egészségügyi rendszer felkészítése megtörtént” – jelentette ki Gulyás Gergely. Elmondta: ötven nap megfeszített munka után olyan helyzetbe vagyunk, hogy képes a magyar egészségügy ellátni a tömeges megbetegedeséket. Fokozatosan, szigorú menetrend mellett az élet újra indítható Magyarországon. Fontos, hogy az idősek biztonsága garantált legyen. Az aktív fertőzöttek 70 százaléka Pest megyében van, míg a halálozások 70 százaléka a Fővárosban van. Éppen ezért a korábbi szabályok Budapesten nem változnak.

Gulyás bejelentette, négy egyetem összehangolt munkájának köszönhetően tömeges szűrés veszi kezdetét. Erről részletesen tegnap már írtunk.

A kormány arról is döntött, hogy a kórházakból kimenő és bejövő betegeket kötelezően tesztelni kell, ugyaníg az idősotthonok dolgozóit is.

Az új menetrend vidéket érinti, május 4-től a második fázisba lép Magyarország, számos enyhítést eszközölnek:

  • Az idősek 9 és 12 óra között mehetnek továbbra is vásárolni. Maszk viselése kötelező az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.
  • Májusban is fenn marad a tantermenkívüli digitális oktatás.
  • Továbbra is ingyenes marad parkolás az egész országban.
  • A rendezvénykorlátozások továbbra is érvényben maradnak. Magyarországon augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb rendezvényt nem tarthatnak meg.
  • Május 4-től engedélyezett lesz az éttermek, szállodák, kávézók kerthelységeinek nyitvatartása.
  • Strandok, szabadtéri fürdők, állatkertek szabadtéri részei kinyithatnak.
  • A különböző szolgáltatásokat nem korlátozzák.
  • Tömeg- és szabadidősport engedélyezett.
  • A magánegészségügyben a korlátozásokat feloldják.
  • A közegészségügyben is várható változtatás, a négy ütemről a rendelet még ma elérhető lesz.
  • Esküvők, temetések, keresztelők, egyházi események engedélyezettek a szükséges védekezési előírások betartásával.

Hétfőtől az adatközlés is változik, a megbetegedések és halálozások adatait területre bontva is közlik a jövőben. Folyamatosan figyelemmel kísérik a bevezetett intézkedések járványügyi alakulását.

„Érettségiről is tárgyalt a kormány szerdán és felkészült a jövő heti megmérettetésre a kormány” – hangsúlyozta a miniszter.