Emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült

Fotó: police.hu
MTI
2020.01.17. 14:35

Egy zebrán elütött és az autó szélvédőjébe szorult emberrel együtt hagyta el a helyszínt egy gázoló a fővárosban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A közlemény szerint egy autós értesített egy a X. kerületi Keresztúri úton a piros lámpánál várakozó rendőrt még január 15-én, hogy nem sokkal azelőtt látta, hogy a Kerepesi úton, a zebrán elütöttek egy gyalogost, és a gázoló – a szélvédőbe szorult sérülttel együtt – elhagyta a helyszínt.

A rendőr a baleset irányába indult, amikor egy férfi leintette és elmondta, hogy néhány perccel azelőtt látott egy autót, amelynek szélvédőjébe egy ember szorult, egy közeli parkolóba behajtani. A nyomozó megtalálta a beszakadt szélvédőjű autót, majd a néhány méterrel arrébb, az aszfalton fekvő sérült férfihez szaladt, aki eszméleténél volt, de komoly fájdalmakkal küzdött.

A helyszínen három férfi járkált fel-alá, akikről kiderült, ők ültek a gázoló autóban. Egyikük elismerte, ő volt a sofőr.

A nyomozó a három férfit az erősítés megérkezéséig visszatartotta, majd átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőreinek.

Az elgázolt férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba – áll a közleményben.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |