Megpróbált elmenekülni a soproni rendőrök elől

Elütötte az intézkedő rendőrt egy ittas vezető

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.08.18. 10:21

A 41 éves osztrák férfi a cselekménye után elhajtott, azonban az osztrák hatóságok elfogták és a Schattendorfi Rendőrőrsre előállították őt.

Sopronban, a Móricz Zsigmond utcában ellenőrizték a rendőrök egy osztrák rendszámú Audi A6 típusú gépkocsi vezetőjét 17-én este fél 10 körül. A járművet vezető férfit a járőrök igazoltatták – ennek során a sofőr egy osztrák honosságú vezetői engedélyt adott át -, majd vele szemben alkoholtesztet is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások őt további mintavételre elő akarták állítani a rendőrkapitányságra. A járművezető azonban az intézkedés alól kivonta magát, és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. A rendőrök több autóval követték őt, amelynek során a férfi úgy próbált egérutat nyerni, hogy a szolgálati gépkocsiknak is nekiütközött. A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül a Csengery és Csatkai utcák kereszteződésében sikerült megállítani. Az egyik rendőr kiszállt a szolgálati autóból, hogy intézkedjen a gépkocsi vezetőjével szemben, azonban a férfi először hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindulva, nagy sebességgel a vele szemből érkező egyenruhás felé indult, és elsodorta őt. Az intézkedő járőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az egyik rendőr a társát ért támadást észlelve, kollégája testi épsége védelmének érdekében, az autó kerekére célozva, egy lövést adott le.

Az osztrák hatóságok, a magyar rendőröktől kapott információk alapján augusztus 18-án hajnali 1 órakor megtalálták a fenti cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható járművezetőt, elfogták és a Schattendorfi Rendőrőrsre előállították őt. A férfival szemben a magyar hatóságok nemzetközi körözést adtak ki.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |