Hiába volt rajta láthatósági mellény

Előzés közben elütötte, majd cserbenhagyta a gyalogost

Fotó: police.hu
Győr+
2020.09.16. 12:39

Több baleset ügyében is szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség. Közük egy gyalogos-elütéssel kapcsolatban is a lakosság segítségét kérik.

A 81-es számú főúton, Töltéstava felől Pér irányába közlekedett 2020. szeptember 9-én 22 óra körüli időben egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsijával. A főút 71-es kilométerszelvényében az előtte haladó járműoszlop előzésébe kezdett, amelynek során elütötte az út bal oldalán, az útpadkán gyalogosan, láthatósági mellényben közlekedő 54 éves töltéstavai férfit.

A baleset következtében a gyalogos megsérült. Az ismeretlen járművezető megállás és adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.

Ismeretlen személy 2020. augusztus 29-én 15 óra 40 perc és 2020. augusztus 30-án 12 óra 40 perc közötti időben, ismeretlen honosságú és típusú, de feltehetően személygépkocsival közlekedett az M1-es autópályán, Hegyeshalom felől Győr irányába. A 129-es kilométerszelvényben lévő 85-ös számú főút lehajtójában, az útról kisodródva nekiütközött egy Vecu-Stop elemnek, majd a szalagkorlátnak, amelyekben anyagi kárt okozott. 

A balesetet követően az ismeretlen sofőr adatai hátra hagyása nélkül távozott.

Motorkerékpárral közlekedett egy nő a 8136-os számú úton, az M1-es autópálya felől Bőny irányába 2020. szeptember 12-én 7 óra körüli időben. Haladása során a Györgyháza határában lévő leágazót követő szakaszon – eddig ismeretlen okból – a járműve felett elvesztette uralmát, amely eldőlt, a nő az út jobb oldalán lévő árokba csúszott, míg a motorkerékpár többször megpördülve az út bal oldalán található árokba csapódott. A balesetben a járművezető megsérült, őt kórházba szállították.

Az M1-es autópályán, Budapest felől Hegyeshalom irányába közlekedett 2020. szeptember 14-én 23 óra körüli időben egy ismeretlen személy, ismeretlen honosságú és forgalmi rendszámú gépjárművel. Haladása során – eddig ismeretlen okból és körülmények között – a gépjárművén szállított, körülbelül 100x100x100 centiméter nagyságú műanyag tartály leesett, majd átrepült a bal pályatest belső sávjába, ahol egy szabályosan közlekedő gépjárművet megrongált. A balesetet okozó járművezető vélhetően az esetet nem észlelte, és a helyszínt elhagyta. 

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |