Elment Fábián Roland, a nagy harcos

Illusztráció: Pixabay
Havassy Anna Katalin
2022.09.30. 21:57

Szomorú hírről számolt be a Mosollyal a rák ellen alapítvány kuratórium elnökének Fábián Rolandnak a felesége, Zsu: bár férje háromszor is szembenézett a gyilkos kórral, sajnos meggyötört szervezete nem bírta tovább és örökre megpihent.

Hirdetés

A megtört feleség a Mosollyal a rák ellen hivatalos Facebook csatornáján osztotta meg azt a videót, amely a búcsúról szól. Búcsú imádott férjétől, Rolandtól és a közösségtől is, amely sok-sok erőt és energiát adott a harchoz mind a kettejüknek. Zsu hangsúlyozta, Roland mindvégig nagy szeretettel gondolt a virtuális családjára, arra a több tízezer emberre, akik követték az odalukat, megnézték bejegyezéseiket, videóikat és szurkoltak, imádkoztak, bíztattak és erőt adtak. Beszélt arról is, hogy őt Roland tanította meg az életre, az élet szépségére és arra, hogy örülni kell mindennek, annak is, ha esik az eső és annak is, ha reggel felkelve egyedül ki tudunk menni a mosdóba… Megrendítő szavak, torokszorító üzenet, fogadalom, amelyet egy végletekig erős asszony tett közzé. Azért, mert közösen fogadták meg: saját példájukon keresztül fognak segíteni a sorstársaknak és a hozzátartozóknak is.

A Mosollyal a rák ellen alapítványt Zsu és én, ketten álmodtuk meg. Ahogy haladtunk a gyógyulásom útján, minden egyes kemoterápiás kezelés után éreztük, hogy ezt az állapotot nem véletlenül kaptam. Tudtuk, hogy dolgunk van, éppen ezért egy pillanatig sem éltem meg a betegséget büntetésként. Amikor kimondták, hogy vége a kezelésnek és a műtét is jól sikerült, mi már biztosak voltunk abban, hogy egy olyan alapítvány által fogunk segíteni, amiben a sorstársak a sorstársaikért fognak dolgozni, legyen szó rákos betegről vagy a hozzátartozójáról.” – olvashatók Fábián Roland szavai a hivatalos honlapon.

Akik nyomon követték a fiatal pár történetét, érezhették: Roland valahogy soha nem félt. Voltak nehezebb pillanatai, napjai, hetei s tán hónapjai is, de mindvégig töretlen élni akarással harcolt a rákkal, a mellékhatásokkal és azokkal a lelki terhekkel is, amelyeket a betegség helyezett a vállára. Erős volt, mert tudta: felesége mellette van és példájával sokaknak adhat erőt, sokak figyelmét felhívhatja. Mert így sokkal hitelesebb, valóságosabb és igen, megrázóbb is.

A férfinél 2001-ben hererákot diagnosztizáltak, abból szerencsésen felgyógyult, ám a rák nem tágított, következett a második ütközet: a tüdejét és a nyirokrendszerét is megtámadta a kór. Ezt a harcot is megvívta, műtéteken esett át, kemoterápiát kapott, s végül kimondták, hogy tünetmentes. Az élet azonban úgy gondolta, újabb próbatétel elé állítja a férfit, aki a sugárkezelések miatt leukémiás lett, jöhetett hát a harmadik ütközet.

Roland mindvégig hangoztatta: a betegségei más emberré formálták. Életszemlélete, gondolkozása megváltozott, életimádata jobban tombolt, mint valaha. Csak már egy nyugodt és türelmes ember tekintett a jövőbe. Mert egy pillanatig sem adta fel, hitte, hogy lesz közös gyermekük a feleségével. Ha pedig épp nem ekkorát álmodott, akkor a csontvelő transzplantáció utáni kötelező steril szobából való szabadulás gondolata éltette. Olyan hétköznapi dolgok, mint hogy magához ölelhesse fiát, a kutyáit és ne a négy fal között kelljen töltenie a mindennapjait. Vagy éppen enni egy jót, szabadon, előírások nélkül…

Voltak fájdalmai, volt hogy az evés és az ivás is kínszenvedés volt számára, de nem panaszkodott, csak beismerte, hogy most ez piszok nehéz… Azt sem titkolták Zsuval, hogy bizony volt időszak, amikor sokat veszekedtek. Nem rejtették el a világ elől, hogy nehéz, mindkettőjük számára. Rengeteg nehézséggel néztek szembe közösen és töretlenül hittek a gyógyulásban.

Rendületlenül küldték ők is az energiát a sorstársaknak, a családoknak, s bárkinek, aki úgy gondolta, szeretné megismerni a történetüket, a mindennapjaikat, a harcaikat. A Mosollyal a rák ellen alapítványra vigyáztak, építgették és ismét reményt és segítséget nyújtottak sok-sok embernek.

Hittek és szerettek. Egy olyan élethelyzetben, amiről azt gondoljuk: bennünket összeroppantana. Reméljük minél kevesebb embernek kell szembenéznie azzal, amivel Rolandnak és Zsunak kellett. Megélni a fájdalmat és látni ahogy a szerettünk szenved, borzalmas. Nem lehet szavakba önteni…

Roland elment… Nehéz leírni, elhinni, mert igazságtalan. Ez is, mint annyi minden más a világban. Nem így kellett volna lennie, tudja mindenki. Ám a gyilkos kór valamiért még mindig visz magával életeket és nem válogat. Azt szokás mondani, hogy „legyőzte a gyilkos kór”. Kérem, ne használjuk többet ezt! Mert se nem győzelem, se nem vesztés ez az egész. A rák nem győzhet, az ember nem veszthet. Aljas és undorító módszerekkel nem lehet győzni. Végleg nem! S bár a rák elveheti a földi életet a harcosoktól, a lélek mindig erősebb marad és örökké él…

Rolandnak is csak a teste köszönt el. Csak a fizikai valója szűnt meg. A lelke, a szellemisége tovább él. Felesége, az alapítvány, a Facebook közösség, a gyermeke és mindenki által, akik valaha szerepet játszottak az életében. Ha csak azzal, hogy megnézték a videóit, vagy mondtak érte egy imát este, segítették abban, hogy a lelke örökké szárnyaljon.

Az emlékét, a példáját pedig ápolni kell. Mert ha így halad tovább a világ, egyre nagyobb szükségünk lesz a hétköznapi hősökre.

Jó utat Roland, köszönünk mindent!

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #egészség | #gyász | #összefogás |