Freedom - egy dal, együtt

Egy dal, melyben 12 ország közös Beatles-szívvel dobog

Fotó: GoldRecord
Győr+
2020.06.02. 10:39

A magyar The BlackBirds Beatles Emlékzenekar által kezdeményezett nemzetközi összefogás révén, a világ 12 országából csatlakoztak Beatles rajongó zenészek, hogy távol egymástól, mégis egy zenekarként énekeljék el Paul McCartney Freedom című béke-dalát.

A himnusz, amely 2001. szeptember 11. után íródott, aktuális minden olyan helyzetben, mikor az életünk és különböző kultúránk bármilyen jellegű fenyegetésnek van kitéve.

A dal majdnem úgy hangzik, mintha az elmúlt hetekben íródott volna, hogy arról meséljen, ahogy az emberiség egyként harcol azokért a hétköznapokért, amiket nemrég el kellett, hogy veszítsen, és amit legtöbben egészen idáig magától értetődőnek hittünk. Újra eljött az ideje, hogy együtt énekeljünk, és – ahogy a dal mondja – küzdjünk a szabad élethez való jogunkért!

A The BlackBirds együttes eddigi 16 éves működése során, végigjárva a világ legrangosabb Beatles fesztiváljait Liverpoolban, Kanadában, Franciaországban, Finnországban és sok más országban nagy elismerést és ismertséget vívott ki a világ Beatles rajongóinak körében. Ezekről a helyekről pedig mindig újonnan szövődött barátságokkal tértek haza, és minden lehetőséget megragadtak arra, hogy együtt zenélhessenek távoli ismerőseikkel. Így volt ez tavaly is, amikor megrendezték Magyarország első nemzetközi Beatles fesztiválját, a Beatles Weekend Budapest-et. Bár messzi országok zenészei számára amúgy is hatalmas szervezést, befektetést és szerencsét igényel a közös zenélés, most ráadásként elcsöndesedtek a világ koncerttermei és színpadai.

De ki gondolta volna, hogy az elszigeteltség akár közelebb is hozhat embereket egymáshoz és lehetőséget adhat arra, hogy zenészek úgy zenéljenek együtt, ahogy korábban eszükbe sem jutott volna?

Mindannyian rákényszerülünk, hogy alternatív megoldásokat találjunk a szeretteinkkel való érintkezésre, és a The BlackBirds tagjai azt a megoldást választották, hogy kedvenceik dalait játszva, messzi barátaikat közös együttműködésre invitálva zenélnek.

A videóban a világ különböző pontjain élő zenészek, Beatles rajongók, Beatles kutatók, imitátorok és az eredeti Beatles tagok barátai zenélnek együtt.

  • Aldo Spadaro – Hollandia
  • Carolina Rubirosa – Spanyolország
  • Hal Bruce – Kanada
  • Helen Anderson – Anglia (John Lennon sapkájának tervezője)
  • Jay Goeppner – USA
  • Javier Parisi – Argentína
  • Momo – Japán
  • Peterdi Gábor – Magyarország (Egri Road Beatles Múzeum)
  • The BeatLove – Oroszország
  • The BlackBirds – Magyarország
  • The Indonesian Beat Club – Indonézia
  • The Magical Mystery Tour Band – Izrael
  • Ringer Star – USA
  • Sergey Radchenko – Ukrajna (A liverpooli Beatles Múzeum nagykövete.
Kapcsolódó témák: #napi érdekes | #zene |