Járványügyi intézkedések

Csaknem száz rendőri intézkedés volt a hétvégén

Illusztráció: Istockphoto
MTI
2020.10.12. 15:00

A hétvégén 99 esetben intézkedtek a rendőrök a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: 35 alkalommal azért jártak el, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 33 embert figyelmeztettek, kettővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. 64 esetben azért intézkedtek, mert üzletben, vendéglátóhelyen vagy más közintézményben nem tartották be a védelmi szabályokat. Emiatt 54 figyelmeztetés mellett 7 helyszíni bírságot róttak ki, három embert feljelentettek.

A hétvégén személyforgalomban az országon való áthaladás szabályainak megsértése miatt 61 esetben intézkedtek, a vendéglátó helyeken mindössze egyszer tapasztalták a korlátozott nyitva tartás megszegését – tette hozzá.

Közölte, hogy hétfő reggel 7 órakor a magyar-szlovák határon megnyílt a Cered és Tajti közötti átkelő, ahol naponta két alkalommal – reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között – biztosított a határátlépési lehetőség a kétoldalú személyforgalom számára. A ceredivel együtt Nógrád megyében négy határátkelőhely van a személy-, egy a nemzetközi teherforgalom számára.

Kitért arra, hogy az ország határán zökkenőmenetesen lehet be- és kilépni, de kisebb várakozási idővel kell számolni két helyen: a teherforgalomban a csanádpalotai autópálya határátkelőnél, belépő oldalon 3 órát, a személyforgalomban a beregsurányi közúti határátkelőnél, a belépő oldalon 2 órát kell várni.

Kiss Róbert ismertette: a hétvégén 4792 hatósági házi karantént rendeltek el, közülük 1426-ot a Magyarországra történt belépések során. Az érvényben lévő hatósági házi karanténok száma 21 491, a rendőrök a hétvégén 22 719 esetben ellenőrizték a karantén szabályainak betartását.

A karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásnak 1095 regisztrált felhasználója van. Közlése szerint 493-ra nőtt a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma, amelyekben 90 gyanúsítottat hallgattak ki.

Az alezredes szólt arról is, hogy szombaton módosult a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet, eszerint a játékkaszinók és a kártyatermek területén 23 és 6 óra között az ott foglalkoztatottak, az üzemeltető képviselői, valamint a műszaki feladatokat ellátó személyek kivételével tilos tartózkodni.

Kérdésre válaszolva elmondta: a maszkviselési szabályainak megszegése miatt szeptember 21. óta 1140 eljárást folytattak, 413 emberrel szemben azért, mert tömegközlekedési eszközön, 727 emberrel szemben azért, mert üzletekben, közintézmény területén nem tartották be azokat. 975 embert figyelmeztettek, 69 helyszíni bírságot szabtak ki, 96 fővel szemben tettek szabálysértési feljelentést.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus |