Védekezés

Botrány a lengyeleknél: soron kívül kaptak oltást politikusok, színészek

Illusztráció: Pixabay
mti
2021.01.04. 18:07

Botrányt keltett Lengyelországban az, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több olyan közszereplő, aki erre egyelőre nem lenne jogosult, köztük Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész. Az ügyben vizsgálat indul.

 A soron kívüli oltásokra azután derült fény, hogy Leszek Miller, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) politikusa múlt csütörtökön a Twitter közösségi oldalon közölte: előző nap megkapta a vakcina első adagját.

Aznap a varsói orvostudományi egyetem (WUM) – ahol a kijelölt oltóhelyek egyike működik – közölte: “többletvakcinákat” használtak fel, többek között 18 színész és a kultúra világából ismert más személyiségek oltására.

A beoltott hírességek a WUM szerint beleegyeztek, hogy részt vesznek az oltásnépszerűsítő kampányban. A művészek nevét a klinika nem közölte, de a közösségi médiában például maga számolt be a beoltásáról Krystyna Janda, az Andrzej Wajda filmjeiből is ismert, a jelenlegi kormányt gyakran bíráló színész. Megerősítette beoltását mások mellett a kormánnyal ugyancsak kritikus TVN kereskedelmi televízió programigazgatója, Edward Miszczak is.

A vakcinakészleteket kezelő lengyel hatóság azonban cáfolta, hogy a WUM az oltási programon túli szállítmányban részesült volna, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője, Michal Dworczyk pedig aláhúzta: a január közepében induló oltásnépszerűsítő kormányprogramban szereplő művészek közül egyelőre senki sem oltatta be magát, Jandát és Miszczakot pedig nem kérték fel, hogy a kampányban szerepeljenek.

A soron kívüli oltások ügyében hétfőn indít vizsgálatot a lengyel állami egészségügyi biztosító, az NFZ. A lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, Michal Wos pedig vasárnap este bejelentette: a botrány kapcsán ügyészségi eljárást kezdeményez a WUM rektora ellen.

A lengyelországi vakcinázási program keretében december végétől az úgynevezett “zéró csoport” – az egészségügy dolgozók, illetve családtagjaik, valamint a kórházban kezelt koraszülött csecsemők szülei – oltása zajlik, hétfőig több mint 50 ezren kapták meg a BioNTech-Pfizer vakcina első adagját. A politikusok közül csak azokat oltják be, akik egyben orvosok is.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Lengyelország |