A most felvett hallgatók

Kedvező feltétel mellett igényelhető a diákhitel

MTI
2020.07.24. 14:06

Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitelt igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 1-től elérhető Diákhitel Plusz bevezetésének köszönhetően - közölte a Diákhitel Központ Zrt.

Idén akár negyvenezer új hiteligénylés is érkezhet a Diákhitel Központhoz – fejtette ki a közlemény szerint Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

Emlékeztetett, hogy az idei őszi félévben is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1. A képzési költségre felvehető Diákhitel2 és az idén május 1-től december 31-ig elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz pedig továbbra is kamatmentes.

A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján fontos változás lép életbe augusztus 15-től. A havi maximum 70 ezer forintos igényelhető összeg 150 ezer forintra emelkedik, így a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, akár informatikai eszközökre, akár a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.

A Diákhitel2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, összege nincs maximálva, így akár egy teljes önköltséges általános orvosi képzés is finanszírozható a segítségével. Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja. Tavaly már az önköltséges hallgatók 30 százaléka élt a kamatmentes Diákhitel2 lehetőségével.

Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek diákhiteleket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több mint 16 ezren éltek a lehetőséggel – jelezte Magyar Péter vezérigazgató.

A közlemény szerint a hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető diákhitelek évről évre népszerűbbek a hallgatók körében, köszönhetően a 2018. január óta élő családi kedvezményeknek is. A második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50 százalékát, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |