ÁLDOZATOK VILÁGNAPJA

Áldozatvédelmi nyílt nap: a vidéki kapitányságokon is

Grafika: Rendőrség
Győr+
2021.02.17. 10:49

Az Európai Áldozatvédő Fórum javaslata alapján február 22-e a bűncselekmények áldozatainak napja, mivel az Európa Tanács 1990-ben ezen a napon tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját.

Február 22-én 09 órától, 12 óráig – a korábbi tájékoztatónkban foglalt győri helyszínen túl – a Soproni,  Mosonmagyaróvári, Kapuvári és Csornai Rendőrkapitányságon is Áldozatvédelmi Nyílt napot hirdetünk a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ szakértő munkatársainak bevonásával – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az Áldozatok Napja kapcsán a bűnmegelőzési szakemberek a megjelenő érdeklődőket, sértetteket, hozzátartozókat illetve az érdeklődőket tájékoztatják az adott bűncselekmény kapcsán a prevenciós-, illetve  az áldozatvédelemi- és az áldozatsegítési lehetőségekről.

Az érdeklődők megismertetik a vagyonvédelem fontosságát, a leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről, a bűncselekmények létrejöttét segítő körülményekről, valamint az elkövetés és védekezés eszközeiről és módjairól nyújtanak tájékoztatást.

A rendőrség áldozatvédelemmel összefüggő feladatai:

•          felvilágosítás adása az áldozatsegítő szolgáltatásokról,

•          az áldozatok személyiségi, adatvédelmi, büntetőeljárási jogainak érvényesítésében való segítségnyújtás,

•          az eljárás különböző szakaszaiban való tájékoztatás,

•          segítő szervezetek irányába történő közvetítés,

•          az ismételt áldozattá válás kockázatának csökkentése.

Korábbi cikkünk a témában:

Kapcsolódó témák: #bűnmegelőzés | #rendőrség |