Rendhagyó tanóra

A tél veszélyeiről beszélgettek

Fotó: police.hu
police.hu
2020.01.10. 17:03

Egy mosonmagyaróvári iskolában beszélgettek a rendőrök alsó tagozatos diákokkal a téli szabadidős tevékenységek, többek között a jégen tartózkodás szabályairól.

A „Tél veszélyei! A jégen való tartózkodás szabályai” címmel tartott csoportos vetélkedőt Pingicer Zsuzsanna rendőr őrnagy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály kiemelt főelőadója, a helyi Bolyai János Általános Iskola 3. osztályos tanulói részére január 9-én délelőtt.

A vetélkedőn öt feladatban mérhették össze tudásukat a gyerekek, amelynek során az ügyességük mellett, a magyar nyelvi órákon tanultakat is felhasználhatták. A program célja az volt, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a szabadban történő szabadidő hasznos eltöltése során előforduló veszélyhelyzetekre.

Mind a gyermekeket, mind a felnőtteket vonzza a befagyott víz, azonban ez baleseti kockázatokat is rejthet magában.

A felelőtlen magatartással és a jég tulajdonságainak ismerete hiányában hamar bekövetkezhetnek jégbeszakadások.

A rendőrség fontosnak tartja, hogy az ilyen jellegű balesetek megelőzését, ezért kérik, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

– Általános érvényű az a szabály, hogy a szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, ahol ezt megengedő tábla jelzi.

–  A jég akkor biztonságos, ha már megfelelő szilárdságú, eléri a 10 centimétert, nem olvad, illetve nem mozog.

–  A jég színe tájékoztat: csak a tiszta fehér jég biztonságos. Ha a jég színe váltakozó, illetve a jégben sötétebb foltokat vagy apró buborékokat látunk, akkor a terület nem biztonságos.

– Olvadáskor a jégtakaró teherbíró képessége erősen csökken!

– A jégen egyenletesen haladjunk, az esések fokozzák a jég beszakadásának lehetőségét.

– Jégen történő haladáskor síbottal, vagy bottal állandóan ellenőrizzük az előttünk lévő jég épségét és szilárdságát!

–  A biztonság kedvéért legalább másodmagunkkal menjünk a jégre.

Fotó: Pixabay

Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

– éjszaka és korlátozott látási viszonyok között
–  járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével
– kikötők és veszteglőhelyek területén
–  folyókon és azok mellékágain.

Fotó: Győr+Archívum

A már kialakult veszélyhelyzet esetén teendő intézkedések, jó tanácsok:

– Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva lassan elérni!

–  Beszakadás esetén azonnal tárja szét karjait. Minden lehetséges módon próbálja meg elkerülni, hogy becsússzon a jégfelület alá!

–  Fontos, hogyha partot értünk, azonnal menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt! Kávé és alkohol fogyasztása tilos!

Kapcsolódó témák: #baleset megelőzés | #rendőrség |