Az autómentést végző huszonnnyolc éves férfi vesztette életét

A tegnapi halálos baleset szemtanúit keresik

Fotó: Police.hu
police.hu
2020.07.22. 13:16

A mosonmagyaróvári rendőrök egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset kapcsán kérik a lakosság segítségét.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított büntetőeljárást egy hétfői (2020. július 20-án történt) baleset kapcsán.

17 óra 40 perckor egy Porsche Cayenne S típusú személygépkocsi vezetője közlekedett Károlyháza külterületén, az M1-es autópálya 153. kilométerszelvényében, Mosonmagyaróvár irányából Lébény felé a belső forgalmi sávban.

Haladása során ismeretlen okból áttért a külső forgalmi sávba, majd onnét a leállósávba, ahol a járművével a leállósávban álló autómentő tehergépkocsi hátuljának ütközött, majd a teherautója mellett álló, és autómentési munkálatait végző 28 éves mosonszolnoki férfit elütötte. A baleset során a 28 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség kéri, hogy aki szemtanúja volt a közlekedési balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja  a 06/96/215-433 telefonszám 40-37-es mellékét, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es “Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |