A sofőr és az utasa kábítószert fogyasztottak

Fotó: police.hu
police.hu
2020.02.09. 18:39

Mosonmagyaróváron, a Fertő soron intézkedtek a járőrök egy gépkocsit vezető 21 éves kimlei férfival és két utasával szemben február 9-én a hajnali órákban.

A rendőrök a három fiatal igazoltatását követően átvizsgálták a járművet is, ennek során kábítószergyanús növényi anyag, valamint egy őrlő került elő, amelyeket az egyik utas magáénak vallott. A három férfit elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították őket, ahol a velük szemben alkalmazott drogteszt a sofőr, és az egyik utas – egy 20 éves helybéli lakos – esetében pozitív értéket mutatott, ezért őket kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A járművet vezető fiatalemberről az ügyeletes orvos megállapította, hogy bódult állapotban vezetett, ezért vele szemben járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |