Ne vegyünk élő nyulat!

A rendőrség Gézával kampányol

Fotó: Magyar Rendőrség Facebook oldala
Győr+
2022.04.15. 09:32

Minden évben újra visszatér az a figyelemfelhívó kampány, amelyben a szülőket, nagyszülőket próbálják meggyőzni arról: bármennyire is aranyos az élő nyuszi húsvétra, nem játék. Gondoskodni kell róla az ünnep elmúltával is, az pedig nagy felelőség. Most a rendőrség is csatlakozott a kampányhoz.

Ő Géza. 5 éves lehet. Félénk. Szürke. Jóképű. És szerencsés. Géza egy mentett nyuszi. Nem ismerjük az előéletét, sem a gazdáját, aki magára hagyta, amikor megbetegedett. Azért szerencsés, mert állatmentők magukhoz vették, meggyógyították, majd egyik kolléganőnk meglátta, megszerette és örökbe fogadta. Azóta ő is kék családunkhoz tartozik és egy fotózás erejéig most még a csíkost is kipróbálhatta.

Gézát nem csak azért mutatjuk be nektek, mert a megjelenése mindenkit megmosolyogtat. Azért is, hogy vele együtt felhívjuk a figyelmet az ünnep utáni szomorú időszakra. Sajnos még mindig sokan ajándékoznak élő állatot húsvétra, hiszen a nyuszik aranyosak, a gyerekek pedig nagyon örülnek nekik. Aztán ahogy elmúlnak az ünnepek, sokszor a kezdeti lelkesedés és öröm is alábbhagy. Kiderül, hogy a nyusziknak is több törődésre van szükségük napi tíz perc simogatásnál. Gondoskodni kell róluk, tisztán tartani a helyüket, figyelni, hogy mindig legyen friss víz és széna előttük. Bár valamennyire taníthatóak, de alapvetően nem szófogadóak és nincs rajtuk kikapcsoló gomb. Így az sem kizárt, hogy éjszaka zajonganak – megdöbbentően nagy lármát tudnak csapni például a ketrecük rángatásával. A lakásban szabadon engedve kárt okozhatnak, megrágják a vezetékeket és a műbőr táskának vagy a gumipapucsnak sem biztos, hogy ellenállnak. Néha állatorvosi ellátásra szorulnak, de egyébként akár tíz évig is élhetnek.

Tehát minden cukiságuk mellett, a tartásuk költséges és időigényes. Ezzel sajnos sokan nincsenek tisztában, csak arra gondolnak, milyen boldog lesz a gyerek, mikor meglátja a nyuszit. Aztán néhány hét elteltével megszaporodik a szabadon kóborló, vagy akár ketrecével együtt az utcára kitett, sorsukra hagyott szőrmókok száma.

A többségük pedig nem olyan szerencsés, mint Géza, hogy új családra találjon. Jobb esetben egy állatmenhelyen éldegél majd a többi hasonló sorsú kis társával, sajnos azonban sokan elpusztulnak.

Ezért Gézával együtt arra kérünk, ne vegyél élő nyuszit, csak akkor, ha a következő tíz húsvétot is vele akarod ünnepelni! – kéri a rendőrség a hivatalos közösségi oldalán.

Kapcsolódó témák: #állattartás | #állatvédelem | #húsvét |