Környezetszennyező és káros az egészségre

A hulladékégetés tilos

Illusztráció: MTI/Vajda János
Győr+
2020.01.30. 08:12

A fűtési szezonban egyes kéményekből fekete füst gomolyog, ami kellemetlen szaggal teríti be a környéket. Ilyen esetben a tulajdonosok nemcsak megengedett tüzelőanyaggal fűtenek, hanem hulladékkal, műanyaggal, autógumival, építkezési hulladékkal is. A hulladékégetés azonban nemcsak a környezetet szennyezi, hanem életveszélyes is.

„A háztartási hulladékok égetése környezetvédelmi szempontból is veszélyes” – mondta Petrás József, a Fejér Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatóságának főosztályvezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hozzátette, a háztartási hulladék mellett a műanyag vagy a különböző kezelt faanyagok égetésekor az egészségre káros anyagok kerülnek a levegőbe.

Petrás József kiemelte, hulladékégetés kapcsán azt javasolják, hogy a szomszédok első körben próbáljanak egymás között egyezségre jutni, ha azonban ez kudarcba fullad, a hulladékégető szomszéddal szemben panasszal lehet élni a kormányhivataloknál. Ilyen esetben a hatóságok kötelezésekkel lépnek fel, illetve tájékoztatják a tulajdonost, hogy mivel fűthet szabályosan és mivel nem.

„A veszélyes anyagok égetése hosszú távon komoly egészségügyi gondokat is okozhatnak” – mondta Fazekas Özséb tüdőgyógyász főorvos. A műanyagok égetésekor mérgező, rákkeltő anyagok kerülhetnek a levegőbe.

Magasabb a mérgező anyagok koncentrációja

Steiner Ferenc környezetvédelmi igazságügyi szakértő elmondta, a normális fatüzeléshez képest a nehézfémtartalmú anyagok égetésekor sokkal magasabb a mérgező anyagok koncentrációja a füstgázban. Hozzátette, a nehézfém égetésekor ólom, míg PVC égetésekor klór gáz szabadulhat fel.

Steiner Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy a lakossági tüzelés 80 százalékban felelős a finom porok levegőbe juttatásáért.

Szigorúbb szabályozások kellenének

Hozzátette, Nyugat-Európában egyre szigorúbb szabályozásokat vezetnek be a lakossági tüzeléssel kapcsolatban. Svájcban például már több mint tíz évvel ezelőtt elrendelték, hogy a kéményseprők ellenőrizhetik a hamut, mivel abból megállapítható, hogy milyen anyaggal fűtöttek.

Magyarországon is vannak szabályozások, de egyelőre ezek nem elegendők. „A levegő védelméről szóló kormányrendelet két helyen is szabályozza a hulladékkal történő tüzelés kérdését. Kimondja, tilos tüzelni hulladékkal,
illetve olyan anyaggal, amely meghaladja a megengedett szennyezőanyag-kibocsátás minimális értékét”– emelte ki Steiner Ferenc. Hozzátette, a szabályok megsértése esetén komoly szankciókat is előírtak, a probléma azonban az, hogy nehezen bizonyítható a levegőszennyezés ténye. Bizonyítás esetén a kéményből kiáramló füst vizsgálatát kell elvégezni. Erre kidolgoztak egy számítógépes programot, mely az adatok betáplálásával kiszámítja, hogy a kibocsátott szennyező anyag, milyen környezeti hatást ér el.

Leikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke elmondta, 2018-as változtatások enyhítették a kéményseprésre vonatkozó szabályokat. A változtatás értelmében a családi házak tulajdonosai maguk dönthetik el, hogy igénybe veszik-e évenként a kéményseprők ellenőrzését.

Leikauf Tibor hozzátette, a mérgező anyagok a fűtőberendezésben is komoly károkat okoznak, lerakódások keletkezhetnek, amelyek egy bizonyos hőfok elérésekor lángra lobbanhatnak, és ilyenkor nemcsak a berendezés éghet ki, hanem leéghet az egész lakás is.

hirado.hu

Kapcsolódó témák: #egészség | #környezetvédelem |