Széchenyi István Egyetem

A 204. tanévet ünnepelték a mosonmagyaróvári karon

Fotó: Mekliz Fotó
Győr+
2022.09.11. 17:17

A mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás 204. tanévét nyitották meg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán pénteken. Az emelkedett hangulatú eseményen ezzel együtt több mint félszáz díszdiplomást ünnepeltek, és átadták a Wittmann Antall-díjat is.

A tanévnyitó ünnepi karitanács-ülésen a Széchenyi István Egyetem vezetése nevében dr. Szalka Éva dékán köszöntötte a megjelenteket.

„Ma mindannyian azért jöttünk, hogy valamibe belefogjunk, valamit elkezdjünk, illetve folytassunk, hisz az egyetem nem valami elszigetelt világ, hanem az ország, a város életének szerves része, mindennapjainak alakítója. Az egyetem csak úgy lehet az egyetemes emberi tudás őrzője és összegzője, hogy közben meg is újítja azt. A tudásnak és az innovációnak nélkülözhetetlen a szerepe a nemzetgazdaságok stabilitásában és fejlődésében. Az innováció a gazdaság motorja. A cél, hogy a megszülető innovatív megoldásokat minél előbb az állampolgárok szolgálatába tudják állítani” – hangoztatta a dékán.

Emlékeztetett: „A Széchenyi István Egyetemhez való hat évvel ezelőtti csatlakozás elérhetővé tette a mosonmagyaróvári kar további fejlődését, amelynek alapját egyszerre jelentik a tiszteletreméltó óvári gazdászhagyományok, az itt felhalmozott tudás, valamint az egyetem műszaki-informatikai területeken elért erősségei. Erre építve a kar a mai kor aktuális kihívásainak megfelelően a jövőnek képezi hallgatóit.”

A gólyák fogadalomtétele előtt dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere lépett az emelvényre. Dr. Szalka Éva államalapításunk ünnepén kapott kitüntetéséhez gratulálva úgy fogalmazott: a lovagkereszt nemcsak a dékán asszony megbecsülését jelenti, hanem visszaigazolás a gólyáknak is, arról, hogy jól döntöttek, amikor a minőséget, Óvárt és a Széchenyi-egyetemet választották. „Mosonmagyaróvár befogadó és szerethető város. Érezzék magukat itt otthon” – kívánta köszöntőjében.

Kovács-Csomor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke beszédében kifejtette, hiába változunk, valami örök: az egyetem légköre, az a szellemiség, amire az itt végzettek büszkék lehetnek. „Felelősséggel tartozunk alma materünk hírnevének öregbítéséért. Nincs még egy egyetemi kar az országban, amely komolyabb múlttal, élőbb tradíciókkal rendelkezne, mint ez” – húzta alá, s arra kérte az elsőéveseket, őrizzék tovább a gazdászhagyományokat.

Ezt követően került sor a díszdiplomások köszöntésére. A Széchenyi István Egyetem a rendezvényen 4 arany doktori díszoklevelet, 14 vas díszoklevelet, 14 gyémánt díszoklevelet és összesen 43 arany díszoklevelet állíthatott ki, ezzel megköszönve az 50-60-65 éve itt végzettek fáradhatatlan munkáját és hivatásuk iránti elköteleződését, amellyel példát mutatnak a legfiatalabb egyetemistáknak is.

A díszdiplomások nevében Unger András szólt az ünnepség résztvevőihez. Kiemelte: „ez az intézmény mindig a haladás élvonalába tartozott, alakítva önmagát és ezzel a hazai agrárgazdaságot egyaránt”

Ahogy az ünnepeltek közül oly sokan, Zatykó János az egyetem jogelődjén végzett aranydiplomás agrármérnök is figyelemreméltó életpályát tudhat a háta mögött, hiszen Komárom korábbi polgármestere, országgyűlési képviselő, a Solum Zrt. ügyvezető igazgatója. Most ünnepeltként érkezett egykori alma materébe, ahová – ahogy mondta – mindig öröm visszatérni. Kötődése az egyetemhez ma is élő, hiszen baráti és üzleti kapcsolatokat is ápol az itt oktatókkal és egykori szaktársaival is. „Nagyszerű és ízig-vérig összetartó közösségünk van. Megtisztelő, hogy ma együtt ünneplünk” – nyilatkozta érdeklődésünkre.

Az ünnepi karitanácsülésen átadták a Wittmann Antall-díjat is, amelyet ezúttal dr. Roszík Péter, a Széchenyi-egyetem címzetes egyetemi docense vehetett át az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület nevében Kovács-Csomor Zsolttól, az óvári gazdász hagyományok őrzése és ápolása, valamint az ősi alma mater érdekében végzett kimagasló és önzetlen tevékenyége elismeréséül.

A díjazott 1996 óta a Bionkontroll Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, s 1994–2012 között sikeresen irányította a Magyar Agrárkamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetét. A hazai ökológiai gazdálkodási szakterület egyik úttörőjeként és legelismertebb szaktekintélyeként jelentős szerepet játszott az EU-konform bio, környezetbarát agrár- és élelmiszertermelő technológiák kialakításában és fejlesztésében.

Galéria: MekliZ Fotó

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #Széchenyi István Egyetem |