
Szabó Gyula lokálpatrióta építész, az Arrabona Városvédő Egyesület elnöke mesélt szombat reggel a Magunk Köztben egy drámaelőadásról. Győr visszafoglalása, mint rádiójáték ötletét vetette fel városunk Szent László-díjasa.
A szerző Pázmándi Horváth Endre. A mű iskoladráma, 1820-ban íródott. A szerző jeles alakja volt a nyelvújítási mozgalomnak. Kisfaludy köréhez az úgynevezett téti körhöz tartozott, Kazinczy Ferenchez is erős kötelékek fűzték.
Elnök úr akár amatőr szereplőkkel, hangoskönyv-szerűen gondolja az előadást, melyhez a szakmaiságot Jáger András színművész biztosítaná.
A beszélgetésben ismét szóba került az 1455-ös évforduló, a déli harangszó megünneplése, a hazaszerető szerzetesek, domonkosok, ferencesek Győrben. A lokálpatrióta építész felhívta a figyelmet arra, hogy a Vaskakas Taverna ázik, fontos lenne ennek kivizsgálása és az állagmegóvás elkezdése.
A Magunk Közt adását itt lehet visszahallgatni: