Egy aljas rendszerről és az emberi kegyetlenségről tanúskodik a Recski Nemzeti Emlékpark, mely a hírhedt kényszermunkatábor volt rabjainak állít emléket.

A „magyar  Gulag”-nak nevezett tábort az Államvédelmi Hatóság, vagyis az ÁVH 1950-1953  között  működtette. A foglyok a társadalom különböző rétegeit képviselték, akiket a kommunista rendszer ellenségnek bélyegzett. Voltak köztük jobboldaliak és szociáldemokraták, nemesek, kulákok és horthysta katonatisztek. Mindegyiküket bírósági ítélet nélkül hurcolták ide. A több mint 1500 fogvatartottat a fél kilométerre lévő kőbányában dolgoztatták. A 14-16 órás fizikai munka és az állandó éheztetés mellett rendszeresek voltak a verések. A bestiális őrök különböző kínzási módszereket alkalmaztak, ilyen volt a vizes fogdában tartás vagy a gúzsban, illetve a  döntött gúzsban lógatás. 

A tábor létét olyannyira sikerült titokban tartani, hogy arról sokáig a recskiek sem tudtak. Sikeres szökés csupán kétszer történt. Az első alkalommal a rab átment a határon, de hírét vette, hogy családtagjait letartóztatták, ezért föladta magát. Másodjára nyolcan próbálkoztak. Egyikük eljutott Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta többszáz rabtársa nevét, a hozzátartozók innen tudták meg, hogy élnek.

A bejáratnál láthatjuk az őrtornyot, beljebb lépve információs tábla ad útbaigazítást a látnivalókról. Egy kis tér közepén áll az emlékmű, virágokkal és néhány koszorúval. A látogatóknak kialakított épületben tablókról ismerhetjük meg történelmünknek ezt a sötét oldalát.

A visszaemlékezések alapján rekonstruált barakkban közel kétszázan aludtak a fából ácsolt priccseken. A hozzá kapcsolódó múzeumban korabeli fényképek, a rabok ruhái, munkaeszközei, ávós egyenruha dokumentálja a földi poklot.

Az internálótáborokat –  így a recskit is – Sztálin halála után Nagy Imre miniszterelnök bezáratta.

A helyszínt ma a Nemzeti Örökség Intézete gondozza.