Koronavírus

Virtuális csúcstalálkozót tartanak a járványról

Illusztráció: Freepik
MTI
2022.04.19. 07:02

Május 12-én virtuális csúcstalálkozóra kerül sor, amelynek témája a koronavírus-járvány megállítása lesz - jelentette be a Fehér Ház.

A globális találkozó házigazdái az Egyesült Államok, Németország, Indonézia, Szenegál és Belize lesznek, mindannyian egy-egy nemzetközi szervezet vagy csoportosulás elnöki szerepében.

A Fehér Ház közleményében azt írta: a csúcstalálkozó célja, hogy a résztvevők megduplázzák közös erőfeszítéseiket, hogy véget vethessenek a járvány akut szakaszának, illetve felkészüljenek a jövőbeli egészségügyi kihívásokra. Ez lesz a második csúcstalálkozó a világjárványról, amely több mint hatmillió ember életét követelte 2019 decembere óta, és fenekestül felforgatta a világgazdaságot. Az előző rendezvényre 2021. szeptember 22-én került sor Joe Biden amerikai elnök szervezésében. Akkor az oltás és a nemzetközi együttműködés fokozása volt a téma.

Bár napjainkban a Covid-19 halálozási rátája alacsonyabb, a mutációknak köszönhetően a koronavírus sokkal fertőzőképesebb, ami miatt számos országban továbbra is korlátozások vannak érvényben.

A közlemény szerint az új variánsok miatt szükség van egy világszintű stratégia kidolgozására a koronavírus elleni küzdelemben.
Kapcsolódó témák: #covid | #Járványhelyzet | #koronavírus |