Toto Cutugnora legnagyobb dalaival emlékezünk

Havassy Anna Katalin Fotó: Depositphotos.com
2023.08.22. 20:38

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, a legendás olasz slágerénekes Toto Cutugno 80 éves korában elhunyt. Hiánya fájó, ám dalai itt maradnak velünk. Akár eredetiben, akár magyar szöveggel, de ezek a slágerek beírták magukat a történelembe.

Toto Cutugno igazából az 1978-ban indult szólókarrierjét követően robbant be a könnyűzene élvonalába, főleg amikor 1980-ban megnyerte a sanremói fesztivált Solo noi című dalával. Egy csapásra mindenki megismerte a nevét, különleges hangját és persze a romantikusnál és romantikusabb dalait.

Az olaszok zenében is hódítottak akkoriban (is), életigenlő és szerelemtől átitatott szövegeikkel, lágy dallamaikkal. Nem véletlen például az sem, hogy a Hungária feloszlását követően az 1983-ban megalakult Dolly Roll a rock and roll mellett számos „olaszos” dalt írt. A siker szinte garantált volt, rengeteg lemezt adtak el. A magyarok mindig vevők voltak erre a hangulatra, így nem csoda az sem, hogy a nagy-nagy olasz slágereket szerették volna érteni, végképp átérezni. Hogy kiszolgálják a közönséget, számos dalra született magyar szövet. A hallgatóság pedig hálás volt, hiszen a dallamokat jól ismerte, s most már énekelni is tudták egy romantikus randevún vagy éppen otthon a kanapén megpihenve a nagy Ő-ről álmodozva.

A 80-90-es évek olasz dalainak magyar előadásában különösen jeleskedett Putnoki Dávid színész, előadóművész, aki a Solo noi-t  „Te meg én” címmel énekelte a Kadencia gondozásában 1993-ban kiadott Ciao Ragazzi E Ragazze című kazettán…

Toto Cutugnot tény, hogy legtöbben az 1983-ban megjelent L’Italiano című daláról ismerik, amelyet egyébként Lasciatemi cantare-ként is emlegetnek, a refrénje miatt. Igazi olasz életérzés, benne minden amit kell egy olasznak: haza, zene és boldogság. Persze a szöveg egy kicsit pimaszra sikerült, de hát ki mondta, hogy az olaszok nem tudnak szemtelenkedni?! Szerencsére Toto Cutugnot hagyták tovább énekelni, s nem csak azért, mert dalban is kérte…

Persze, hogy ez az ikonikus dal is megjelent itthon, magyar szöveggel. A Solymos Tóni által fémjelzett Express Együttes „Imádok útra kelni” címmel vitte sikerre, s éneklik azóta is nagyon sokan. Nem múlhat el születésnap, esküvő, bál és retro buli enelkül a nóta nélkül.

Egyébként 1998-ben a Happy Gang „Sokáig voltam távol” címmel és egy teljesen más szöveggel az akkori fiatalságnak is bedobta, akik rendesen rá is haraptak. Hatalmas sikert értek el a fiúk ezzel a feldolgozással.

A sanremói fesztiválra 1984-ben is egy igazi sikerdallal érkezett Toto Cutugno, a Serenata-val, amely ismét egy csapásra ismert lett. Mert a szerenád mindenkinek szól, nem egy bonyolult történet, nem egy költői szöveg, viszont ismét telitalálat.

S naná, hogy ezt is élvezhettük magyarul, már Soltész Rezsőnek is köszönhetően. Jól állt neki a dal, szó se róla. De valahogy igazán belevalót ismét Putnoki Dávid alkotott, aki megjelenésében és hangban is legjobban hozta azoknak az éveknek az olasz életérzését. A Vándor Kálmán által írt magyar verssel pedig a miénk lett a dal, teljesen.

Ugorjunk egyet egészen 1990-ig, ahol már nem a sanremói fesztivált, hanem az Eurovíziós Dalfesztivált nyerte meg az Insieme 1992 című dalával, amely ismét hatalmas sikert hozott neki, világszerte. Olaszország egyébként neki köszönhetően másodszorra hódította el az elsőséget, így a következő évben Toto Cutugno az legendás énekesnő, Gigliola Cinquetti oldalán vezethette a fesztivált mint házigazdák.

Nehéz választani, de talán ezek voltak azok a legnagyobb Toto Cutugno slágerek, amelyek legnagyobbat aratták Magyarországon. Persze a „Donna, Donna mia”, az „Innamorati”, a „Sinfonia”, a „Napoli, a „Soli” se volt gyengébb nóta, hogy csak párat említsünk. Ám valószínűsíthető, hogy ezeket már csak a témában jobban beleásó zenehallgatók ismerték.

S még nehezebb elhinni, hogy a megannyi csodás dal előadója Toto Cutugno nincs többé, hiszen 80 évesen örökre megpihent. Ám ahogy korábban is írtuk, dalai velünk maradnak, akár olaszul, akár magyarul, de hallgatjuk őket továbbra is…

Mondjuk a Győr+ Rádió nemrég megújult zenei kínálatában!

Fotó: Depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #gyász | #megemlékezés | #zene |